A Gazdasági és Társadalmi Elemzések Intézetének (INESS) munkatársai – Radovan Ďurana, Richard Ďurana és Juraj Karpiš több bírálatot fogalmazott meg a kormány tervezett járulékváltoztatásaival szemben. A Trend hetilap internetes portálján, de másutt is, előre bocsátják, hogy a szuperbruttó bér bevezetését helyeslik, mert az átláthatóvá teszi a pénzügyi viszonyt a munkavállaló és az állam között.
Helyeslik azt a szándékot is, hogy egy hatóságnál koncentrálódjon az adók és járulékok behajtása és kezelése, azt azonban elutasítják, hogy e miatt az egyszeri megbízásra dolgozók (szerződésesek) vagy az önfoglalkoztatók, illetve kisiparosok járulékterheit radikálisan növelni kell.
A szerződésesek, az iparosok és az alkalmazottak azonos járulékterhei az elemzők szerint több okból is „megvédhetetlenek”:
a) Mind a három csoport más-más helyzetben van a gazdasági szerepe szempontjából. Az iparosok vállalkozók, senki nem garantálja nekik, hogy a következő hónapban is lesz munkajövedelmük, nem védi őket a Munka Törvénykönyve (nincs garantált szabadságuk, nem kapnak végkielégítést, nincs felmondási idejük, tevékenységükért a teljes magánvagyonukkal felelnek stb.), veszteségbe kerülhetnek, csődbe mehetnek, de képesek munkahelyteremtésre is. A statisztikai adatok többnyire igazolják az iparosok sérülékenységét. A 2009-es válságévben az iparosok családjában havonta 33,5 euróval, 360,33 euróra csökkent az egy főre jutó átlagjövedelem, ami rosszabb a 2007-es évi átlagnál, miközben az alkalmazásban lévő munkavállaló esetében a bércsökkenés 3,14 euró volt, az átlagos egy főre jutó jövedelem pedig 429,8 euró.
A szerződéses munkavégzés olyan eszköz, amely a munkáltatók sürgős tevékenységeinek elvégzését teszi lehetővé, vagyis rugalmasságot/flexibilitást jelent időben behatárolt egyedi munkák elvégzése esetén anélkül, hogy a munkáltatónak ez szociális és egészségbiztosítási terheket jelentenek, vagy a Munka Törvénykönyvéből fakadó kötelezettségekkel járna.
b) Szlovákia problémája az iparosok alacsony, az alkalmazottak magas járulékterhe. Ha tehát a cél az egyenrangúsítás, csökkenjen az alkalmazottak járuléka, ne az önfoglalkoztatóé növekedjen.
c) Az iparos kevesebbet fizet, de mert érdem szerinti rendszert működtetünk, kevesebbet is kap a szociális ellátó rendszerből. Ha a munkájából szerzett tiszta jövedelme nő, az ő felelőssége, hogy a nyugdíjára is takarékoskodjon. Erre folyamatosan figyelmeztethetné őket az állam, arra azonban nem lenne szabad rákényszerítenie őket, hogy a forráshiányos és fenntarthatatlan első pillérbe egyre többet fizessenek be. A minimális nyugdíj intézménye nagy balfogás e szempontból.
d) A kormány elképzelése, hogy csökkenti kb. 800 000 szerződéses és 240 000 iparos tiszta jövedelmét, s ezt a kb. 96 millió eurót szétosztja a tartós munkaviszonyban lévő alkalmazottak között. A dotálásnak azonban más forrása is lehetne. Például a nem hatékony és nem is személyre szabott állami lakástámogatást évi 43 millióval támogatja. Vagy a Cargo állami vállalat 2009-ben 126 millió eurót nyelt le a közös kasszából. Vagy egy további javasolt változás az önkéntes táppénz- járulékfizetők kapcsán, ami 41 millió euróba kerül majd. És a sort még folytathatnánk.
e) Az igazságosság ez esetben nem jó érv arra, hogy igazolja a járulékterhek növelését. A szerződés intézményét minden alkalmazott és munkáltató kihasználhatja, senki nem kapott kivételt. A javasolt intézkedés a munkáltatót gyengíti, a munkaerő-piac rugalmasságát rontja, és elűzi onnan a szerződéses munkavégzőket. Eltűnik ugyanis egy hatékony eszköz, mellyel a munkáltatók válság esetén (ma is!) reagálni tudtak az instabil megrendelésekre, és munkát, jövedelmet adtak az embereknek olyan megrendelések teljesítése során is, amelyek nem voltak akkora méretűek, hogy teljes munkaidős foglalkoztatást igényeltek volna.
Ha az állam tudja, kik azok a szerződéses munkavégzők és munkáltatók, akik ezzel az intézménnyel visszaélnek, miért nem hozta még nyilvánosságra a pénzügyminisztérium ezeknek a szerződéses jövedelmeknek az elemzését? Van alternatív megoldás is – éves jövedelemplafont bevezetni az így szerzett bevételekre. Lehetne a felső határ pl. évi 2500 euró. A 2010-es adatok szerint a szerződéses munkavégzők 91 %-a 2000 eurónál kevesebbet keresett, átlagosan 460 eurót (milyen masszív visszaélésről beszél a kormány? – 460 euró a minimálbér szuperbruttója!). A Szociális Biztosító 2010-es adatai szerint az éves jövedelem megoszlása a szerződéses munkavégzés esetén (52 százalékuk munkaviszony mellett dolgozik így) az alábbi:
5000 euró felett 100 ezer szerződéses munkavégző keres évente,
62 % – fél millió ember évi 500 eurót keres így (240 000-nek más munkajövedelme nincs, 280 ezer adózott munkajövedelem mellett),
50 eurót vagy ennél kevesebbet 145 ezer ember.
Az alacsony jövedelmű csoportoknak lehetőséget kellene adni rá, hogy így növeljék bevételeiket. A szerződéses munka eszköz arra is, hogy aki kisjövedelmű, javítson helyzetén (mindegy, van-e vagy nincs munkaviszonyból származó bevétele), párhuzamosan az állam nem kényszeríti őket vállalkozásra (könyvelés, iparengedély, adóbevallás-készítés, törvényismereti tanácsadás stb.). Járható út ez alkalmazottnak, munkáltatónak és munkanélkülinek, mert így korlátozott mértékben elkerülhető a bürokratikus és nehézkes járulékokkal agyonterhelt munkaviszony. A jövedelemhatár bevezetésével ki lehetne zárni azt is, hogy magas jövedelmű csoportok használják ki az intézményt, mert nekik vagy munkaviszonyt kellene létesíteniük vagy vállalkozásba kellene fogniuk (nekik kisebb gond vállalkozást indítani).
f) A javaslatban olvasható az is, hogy az előterjesztők szerint negatív hatások várhatók, mert a szerződéses munkavégzők egy része átkerül a fekete gazdaságba, ám még az is megtörténhet, hogy rendes munkaszerződéshez jutnak, s így nőhet a foglalkoztatottság az alacsony jövedelműek körében.
Az, hogy a kormány a foglalkoztatás lehetséges növekedéséről beszél, félrevezető, írja Radovan Ďurana az eTrendben, mert csupán statisztikai adatok tologatásán alapul. Egy ilyen lépéssel csak ugyanazon személy foglalkoztatásának formája változna, tehát egyetlen új munkahely sem jönne létre. A szerződéses munkavégzés lehetőségének felszámolásával így inkább a munkanélküliség nőne, mert ezt a munkát elvégezni nagyobb járulékteher esetén nem kifizetődő. A 14 százalékos munkanélküliség Szlovákia legnagyobb problémája. Ez az alacsony bevételű szerződésesek és kisvállalkozók terheinek növelésével csak emelkedni fog. Kérdés, hogy 100 millió eurós bevétel átcsoportosítása kedvéért érdemes-e ezt kockáztatni, zárul az elemző eszmefuttatása.
Felvidék Ma
