28678

Pénteken Varsóban a közép- és kelet-európai országok államfői Barack Obama amerikai elnökkel is találkoznak. Szerbia a koszovói jelenlét miatt bojkottálja a találkozót, Szlovákia viszont – az önálló Koszovóval kapcsolatos elutasító álláspontja ellenére –  részt vesz rajta.

Koszovó 2008-ban levált Szerbiról, és kikiáltotta függetlenségét. Ezt az Egyesült Államok is elismerte, ahogy az Európai Unió országainak többsége is. Eddig a 27 EU-tagállamból mindössze öt ország nem ismerte el Koszovó függetlenségét, köztük Szlovákia és románia sem. A varsói csúcstalálkozóra Koszovó elnökét Atifete Jahjagát is meghívták. Emiatt Szerbia ignorálja a lengyelországi részvételt, Románia fontolgatja, Szlovákia – bizonyos feltételekkel – azonban képviselteti magát Varsóban. “Ivan Gašparovič arra kérte a lengyelországi szervezőket, hogy olyan körülményeket alakítsanak ki Szlovákia számára, mely egyértelművé teszi Szlovákia Koszovóval szembeni korábbi álláspontjának változatlanságát” – tájékoztatta a nyilvánosságot Marek Trubač, Gašparovič szóvivője. A lengyelek szerinte ennek a szlovák kérésnek eleget tesznek. Eszerint a varsói találkozón nem helyezik ki Koszovó állami jelképeit, és olyan megállapodást sem írnak alá, amelyen “az ideiglenes koszovói elnök aláírása is szerepelne” – mondta Trubač.
Barack Obama pénteken érkezik Lengyelországba, aznap este együtt vacsorázik a 17. kelet-közép-európai államfői csúcstalálkozó résztvevőivel. Szombaton Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Donald Tusk miniszterelnökkel tárgyal, és megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját, valamint a varsói felkelés és a gettó hőseinek emlékművét is.