martonyi_janos_09

Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozhat az Európai Unióhoz – értesült a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. Martonyi János külügyminiszter szerint megvan az esélye annak, hogy Horvátország csatlakozási tárgyalásai lezáruljanak a magyar uniós elnökség végéig.

A Zágrábbal folyó csatlakozási tárgyalásokért felelős, magas rangú brüsszeli diplomatákra hivatkozva az újság arról számolt be: az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Horvátország 2013. július 1-jétől legyen az Európai Unió 28. tagállama.
Horvátország uniós csatlakozásának előmozdítása a magyar európai uniós elnökség egyik legfőbb célkitűzése.
Az idézett diplomaták szerint az említett időpont olyannyira biztosra vehető, hogy már az a dátum szolgál az unió későbbi költségvetési terveinek alapjául. A szóban forgó tervek a többi között magukban foglalják a horvát belépés következményeit az Európai Unió pénzügyi “háztartására”.
A csatlakozási tárgyalások 2005 októberében kezdődtek Zágrábbal. Az unió célja – a magyar elnökségi törekvésekkel összhangban – az, hogy azokat június végéig, azaz még a jelenlegi elnökség idején lezárják. Minderre reális esély van, az elmúlt időszakban ugyanis a tárgyalások felgyorsultak, több fontos fejezetet lezártak, és már csak két kisebb fejezet tisztázása van hátra.
A Welt am Sonntag által idézett diplomaták szerint az Európai Unió Horvátország esetében nem kívánja bevezetni azt az úgynevezett ellenőrző mechanizmust, amelyet a 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária esetében léptetett életbe.
A horvát csatlakozást valamennyi tagállam parlamentjének ratifikálnia kell – fűzte hozzá a német újság.
Néhány nappal ezelőtt tekintélyes német lapok még arról számoltak be, hogy a magyar elnökségi törekvések ellenére – néhány tagország ellenállása miatt – késedelmet szenvedhet a horvát csatlakozás.  Az akadályozó tényezők között első helyen az euró tartós válságát, a másodikon pedig a schengeni rendszer jövőjével kapcsolatban fellángolt vitát említették, hangsúlyozva: egyre több a kétely azt illetően, hogy Európa hogyan működjön tovább, és különösen akkor, ha még tovább növekszik az unió. Utaltak arra, hogy több tagállam – köztük Franciaország és Nagy-Britannia – a legszívesebben Horvátországot és Szerbiát együtt engedné be az “uniós klubba”.
A német lapok szerint a remélt csatlakozás horvát “álomdátuma” 2013. január 1. volt.
* * *
Az eu2011.hu honlapon olvasható, az Általános Ügyek Tanácsa brüsszeli ülése előtt készített interjúban Martonyi János közölte: a külügyminiszterek hétfő este minden kérdésre kiterjedő, alapos eszmecserét fognak folytatni a horvát csatlakozás állásáról egy munkavacsora keretében.Ennek során “feltehetően felmerül majd a csatlakozás indikatív időpontjának kérdése is, illetve minden más, ezzel összefüggő ügy” – mondta a miniszter. Martonyi János emlékeztetett arra, hogy “Horvátország az elmúlt hetekben rendkívüli mértékben felgyorsította felkészülését és ezt folytatni fogja a következő napokban-hetekben is. (…) Megvan tehát az esélye, hogy a csatlakozási tárgyalásokat a magyar elnökség végéig le tudjuk zárni” –  hangsúlyozza Martonyi János.

mti