28220_01

A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria immár negyedik alkalommal rendezi meg a Múzeumok Éjszakája nemzetközi sorozathoz kapcsolódva saját rendezvényét, melynek címe Éjszaka a Vermes-villában.

A június 24-én megrendezésre kerülő estén gazdag és változatos program várja a kicsiket és nagyokat, a művészetek, a történelem, az utazások és a kézművesség szerelmeseit.
Kis péntek esti családi kikapcsolódásnak is remekül megfelel a rendezvény, hiszen a Kisvarázs zenekar, valamint Vojtek Márta és Dániel Leóna szórakoztatja, illetve a mesesarokkal és kézműves foglalkozással köti majd le a legkisebbek figyelmét, míg a szülők elmélyülhetnek a művészet csodáiban (Állat-Képek című kiállítás), a világ szépségeiben (Antal Tamás beszámolója), a történelem világában (Reneszánsz bemutató, Szent Korona-előadás), illetve a színház (Au Revoir) és a komolyzene (Éjféli zongorakoncert) kedvelői is megtalálhatják számításukat.
A galéria munkatársai ezúton mondanak köszönetet a szervezés oroszlánrészét vállaló Gaál Derzsi Ildikónak, illetve az est fő támogatóinak, Dunaszerdahely Város Önkormányzatának, a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának és több dunaszerdahelyi és környékbeli vállalkozónak, akiknek fontos a művészet támogatása – nyilatkozta hírportálunknak Iván Péter, a galéria vezetője.

Program:
17:00 Kiállításmegnyitó – Herendy Péter, Detvay Jenő, Lévay Ádám „Állat-Képek” című kortárs képzőművészeti kiállítása – földszint;
17:30 Kisvarázs zenekar „Indul a kisvonat” című koncertje gyerekeknek
18:15 Antal Tamás világutazó fényképvetítéssel tarkított érdekfeszítő, ám kötetlen élménybeszámolója utazásairól, melynek keretén belül bemutatja Úton lenni jó! című könyvét
19:30 Reneszánsz zenés, táncos történeti bemutató – Németh Imre énekes, Kovács László történész, Bauer Péter táncos ad betekintést a reneszánsz világába
20:30 Az „Önkéntesség éve” alkalmából Vojtek Katalin beszélget vendégeivel: önkéntes tűzoltóval, véradóval, illetve bemutatkozik a FEMIT önkéntes szervezet
21:00 KOR-ZÁR koncert a galéria udvarán
22:30 Viselhette-e Szent István a Szent Koronát? Iván Péter előadása a magyar koronázási ékszerekről
23:30 Au Revoir – monodráma Varga Hédi és Zakál Gyula előadásában
0:00 Éjféli zongorakoncert a Liszt Ferenc emlékév jegyében – Mezei Ernő előadása

Kísérőprogramok:
Az este folyamán kézműves foglalkozás, gyermekprogramok, mesesarok Vojtek Mártával és Dániel Leónával, s egyéb meglepetések várják a gyerekeket! Viaszgyertya-öntő, mézkészítő, gyöngyfűző és szalvétatechnikus kézművesek is bemutatkoznak.