28933

Nyitra megye területfejlesztése vázlata 15 évre meghatározza, milyen utak épülnek a régióban. A bemutatott javaslat kedvezőtlen a megye déli részében található községek szempontjából. Június 17-ig azonban még véleményezhetik a javaslatot…

Szabó Olga, Pat község polgármestereként részt vett a Nyitra megye önkormányzati hivatalában tartott június 9-i tárgyaláson. Felhívta portálunk figyelmét, hogy a javasolt vázlatból  a megye déli részét “kifelejtették”.
“A tervezett utak néhány falut kikerülnek (Pat, Izsa), polgármesterként erre fel is hívtam a figyelmet. Megépítik a két Komáromot összekötő hidat (EU-s alapokból), javítják a Nyitra-Pozsony, Nyitra-Komárom közötti közlekedést, de nem törődnek azzal, hogy Komáromból Pozsonyba néha három óra alatt ér el az ember.
A községek véleményezhetik a vázlatot, 2011. június 17-ig küldhetik el álláspontjukat. Javasolnunk kellene a Pozsony-Komárom közötti út megépítését, valamint azt is, hogy az Érsekújvárt elkerülő út ne a város fölött, hanem alatta legyen. Ez nagyon fontos, mert ami nem kerül a vázlatba, az a tervben sem lesz benne” – mondta Szabó Olga.

A vázlat megtekinthető a nyitrai önkormányzat honlapján, a véleményeket az érintett községek önkormányzatai a következő címre küldhetik: Úrad Nitrianskeho samosprávneho kraja, Odbor strategických činností, Štefánikova tr. č.69, 949 01 Nitra