magyar-szlovak06

Későbbi időpontra halasztják a június 8-ára tervezett magyar-szlovák külügyi bizottsági találkozót a magyar fél kérésére.

Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal indokolja a halasztást, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a szlovák külügyi bizottság tervezete alapján május 27-én nyilatkozatot fogadott el a magyar alaptörvénnyel kapcsolatban. A külügyi bizottság elnöke közleményében azt írja: „a nyilatkozat ténye és a benne foglalt állítások súlya hosszabb elemzést kíván. Ezúton is meg kívánjuk erősíteni azon szándékunkat, hogy a magyar fél nyitott a problémamegoldó párbeszédre”.
A szlovák parlament nyilatkozata aggodalmakat fogalmaz meg a magyar alaptörvény miatt, elutasítja annak államhatárokon átnyúló rendelkezéseit, leszögezi, hogy Szlovákia csak egyéni jogokat ismer el. Ez a megállapítás reagálás a magyar alaptörvény azon cikkére, amelyben az áll, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért, és támogatja törekvésüket a kollektív jogok megszerzésére.
A nyilatkozatot 75 koalíciós képviselő támogatta, benne – egy kivételével – a Most-Híd magyar nemzetiségű képviselői is. Az ellenzék egységesen ellene szavazott, mert a dokumentumot túlságosan mérsékeltnek tartotta.