29155

Megnyílt pénteken a 3,5 tonnánál könnyebb autók előtt Sátoraljaújhely belterületén az úgynevezett kishatárállomás, amelyet eddig csak gyalogosok és kerékpárosok használhatták.

A zempléni város és a trianoni döntés előtt hozzá tartozó szlovákiai Újhely, Slovenské Nové Mesto lakói évek óta sürgették ezt a lépést. A megnyitón – amelyen a két település több száz lakója is részt vett – Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára azt mondta: évekig tartó következménye volt annak az egy mondatnak, amely a magyar-szlovák egyezményben úgy szerepelt, hogy itt, a Ronyva-patak fölött átívelő átkelő gyalogoshíd. Május 12-én a két ország külügyminisztere írta alá azt az egyezményt, amely lehetővé tette, hogy a híd a gépjárműforgalom előtt is megnyíljon – tette hozzá, megjegyezve: minden ilyen apró lépés fontos a két ország viszonyában, az, hogy a polgárok szintjén is jelenjen meg az együttműködés.
Érsek Árpád, Szlovákia Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára magyarul és szlovákul elmondott köszöntőjében úgy fogalmazott: az együttműködést innen kell továbbvinni. Szólt az Ipoly fölött megépítendő hidak fontosságáról, egy majdani komáromi új híd megépítéséről. Hörcsik Richárd (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke azt hangoztatta: hét évet kellett várni erre a napra.
Hét év kellett ahhoz, hogy “legyőzzük a politikát, a bürokráciát” a két település polgáraiért. Ez fontos jelzés a két kormány, a két parlament együttműködése szempontjából is – tette hozzá.
A sátoraljaújhelyi kishatárállomás 1987-ben zárt be, amikor a város határában átadták az új közúti átkelőt. A két ország uniós csatlakozásakor, hét évvel ezelőtt nyílt meg újra a kishatár, gyalogosoknak, kerékpárosoknak. Az autósok azóta, a schengeni csatlakozás után pedig még jobban panaszolták, hogy több kilométert kell kerülniük a másik átkelő felé.

mti, Felvidék.ma