koalicio-2010-08

Újabb személyi döntésekre készül a kormány. A mai koalíciós politikai egyeztetésen Jozef Čentéš főügyészi, Juraj Kliment NBH-igazgatói kinevezését, illetve a Smer-SD közbeszerzési hivatali elnöki jelölését is elfogadhatják.

Bár viták ilyen esetekben is vannak a koalíciós pártok között, hamarabb várható megállapodás, mint elvi jellegű, a társadalom egészét érintő kérdésekben. A Nemzetbiztonsági Hivatal élére már a harmadik jelöltet nevezte meg a Szabadság és Szolidaritás pártja. Hogy Juraj Kliment bíró végül kinevezésre kerül-e, ma eldőlhet, hiszen a pártelnökök és a kormányfő pénteken már rábólintottak Sulík javaslatára. Igaz, azért közben a sajtó Kliment múltjában is talált ellentmondásos „foltot”: a szocialista érában az ún. Cervanová-ügyben hozott ítélet perújrafelvétele során állítólag ő volt az, aki ismételten kizárta a bírósági eljárásból azokat a szocializmusban ad acta tett bizonyítékokat, melyek a bíróság elé került állítólagos vádlottak (majd elítéltek) ártatlansága mellett szóltak.

Június 10-én zárul a főügyészválasztás újabb fordulójába való jelölés határideje. Jozef Čentéš, aki tavaly késő ősszel már volt koalíciós jelölt, de a parlamenti titkos szavazáson alulmaradt az ellenzéki jelölttel, Dobroslav Trnkával szemben, egyes kereszténydemokrata képviselőknek most sem igazán tetszik. Azért, mert a most zárult 18. ülésen, az alkotmánybíróság által megismétlésre rendelt titkos választáson nem volt hajlandó újra indulni.

Terítékre kerül a megbeszélésen a hálózati árszabályozási hivatal elnökének kérdése is, melyre már hosszabb ideje pályázik Richard Sulík pártja. Igaz, a hatóság működését szabályozó törvény módosítását – mely a személycserét olajozottá tehette volna – a parlament végül levette a 18. ülés programjáról, mert a koalíciós oldal is beismerte: csak azért, mert többsége van a Tisztelt Házban, nem sértheti meg a tulajdon működését szabályozó törvényt (a házszabályt).

Megvitathatják Robert Fico pártjának jelölését a közbeszerzési hivatal elnöki posztjára. A jelölésre Radičová és Fico megállapodása alapján került sor, azon az elven, hogy e hatóság vezetése a mindenkori ellenzéket illeti meg. A koalícióban ugyan többen nem így gondolkodnak, nyíltan azonban még nem lázadtak fel eddig a kormányfő elképzelése ellen.

Szó lesz a Nemzeti Emlékezet Intézetének munkáját szabályozó törvény módosító javaslatáról is, mely a kormányhivatal égisze alatt készül, koalíciós politikusok közreműködésével. Az intézet állítólag letért arról az útról, ami a küldetése lenne. A kormánykoalíció szerint ugyanis nem az a küldetése az intézménynek, hogy feltárja és dokumentálja a fasiszta szlovák állam, illetve a kommunista éra diktatúráinak és elnyomó gépezeteinek működését, valamint az ezeket működtető személyek kilétét, hanem hogy a közvélemény elé tárja a jelenleg aktív közszereplők szocializmus idején felderíthető „viselt dolgait”; párhuzamosan a módosítással lehetővé kívánják tenni az intézet vezetőinek leváltását is. A NEI elnöki posztjára a Kereszténydemokrata Mozgalom pályázik. A törvénymódosítás ellen nyílt levélben tiltakoztak jeles, a szocializmus idején üldözött ellenzékiek és szakemberek (Ján Čarnogurský, František Mikloško, valamint Milan Zemko és Jozef Jablonický történészek), arra kérve Iveta Radičovát, ne avatkozzon be a kormány az intézet személyi kérdéseibe. A NEI ügye már egy hete is terítéken szerepelt a koalíciós vezetők megbeszélésén.

Minden bizonnyal a politikai elit elé kerül Szlovákia új, titkosszolgálati és rendőrségi lehallgatási rendszerének kérdésköre is. A belügyminiszter, aki saját rendőrségi rendszer létrehozásán fáradozott, saját hatáskörben, nagy ellenállásba ütközött a koalícióban. A legutóbbi kormányülést követően azonban Iveta Radičová bejelentette: megállapodtak Daniel Lipšiccel, hogy a modernizáció szabványos közbeszerzési pályázat útján valósul meg, s a legelőnyösebb ajánlat benyújtója kapja majd a megbízást a rendszer kiépítésére.