sulik_richard

A koalíciós partnereknek nem sikerült meggyőzniük Sulík pártját, hogy támogassák az első euroövezeti mentőcsomag összegének megnövelését és Szlovákia belépését az újabb mentőmechanizmusba.

A koalíciós partnerek mai találkozóját az SaS kezdeményezte, ugyanis Ivan Mikloš pénzügyminiszter a szóban forgó szerződéseket beterjesztette a mai kormányülésre. „Minisztereink a két javaslat ellen szavaznak a kormányülés során, ahogyan képviselőink is ellenük szavaznak majd, ha a parlament elé kerülnek” – nyilatkozta a Koalíciós Tanács ülése után a SaS elnöke, Richard Sulík, aki szerint ez csak kidobott pénz, a szlovákiai adófizető polgárok pénzének elherdálása lenne. A kormány egyébként mindkét javaslatot jóváhagyta, így a miniszterelnök asszony már e hét csütörtökén aláírhatná azokat Brüsszelben. A végső szót – Sulík szerint – azonban a parlament mondja ki, a szerződések ratifikálására ugyanis csak szeptemberben kerül sor, és a SaS elnöke – saját elmondása szerint – mindent megtesz azért, hogy arra ne kerüljön sor.  Sulík abban reménykedik, hogy Robert Fico ezúttal tartja a szavát, és nem szavazza meg a javaslatokat. A Smer elnöke ma felszólította a kormánykoalíciót, hogy tegye helyre Sulíkot, egyébként a szociáldemokraták a régi és az új mentőcsomagot sem szavazzák meg.
A SaS elnöke szerint a 2013 feléig működő első mentőcsomag összege gyors növelésének hátterében az állhat, hogy ha netán Görögország csődöt mondana, a görög bankok innen kapnák a segítséget. Abban az esetben ugyanis a görög államkötvényeknek olyan rossz lenne a minőségi besorolásuk, hogy a bankok nem használhatnák azokat az Európai Központi Bankból kapott támogatás refinanszírozásának fedezeteként.
Pavol Hrušovský, a KDH parlamenti klubjának elnöke nem tartja helyesnek az SaS kategorikus elutasító álláspontját, még azelőtt, hogy politikai vagy szakmai vitára került volna sor az ügyben. „Egész Európa erről vitázik, nem helyénvaló ezért az ilyen egyoldalú állásponthoz ragaszkodni, bár pártelnökként joga van erre” – nyilatkozta a keresztények frakcióvezetője még a tanács ülése előtt. „Bízom benne, hogy Szlovákiának sikerül olyan álláspontra helyezkednie, amely nem vonja kétségbe, hogy krízishelyzet esetén is Európa szellemében járunk el” – hangsúlyozta Hrušovský. Másrészt viszont egyetértett azzal, hogy a felelőtlen politikát és a pénzherdálást nem kell támogatni.

Felvidék.ma, D.É.