Neszmény községben – pénteken – a rendezvényen részt vevő községek zászlóinak felvonulásával megkezdődtek a XV. Hídverő Napok. Az alábbiakban Szabó Olgának, Pat polgármesterének beszédét közöljük – aki az első Hídverő Napokat is személyesen köszöntötte.
1996. június elején az I. Hídverő Napokat megnyitva arról beszéltem, hogy Szlovákiában új lendületet kapott a magyarellenesség, elfogadták a nyelvtörvényt, korlátozzák nyelvi és emberi jogainkat. Még mindig háborús bűnösök vagyunk mindannyian, pedig jóval a világháború után születtünk.
Azóta eltelt 15 esztendő. Elmondhatnám régi beszédemet, senki nem mondaná rá, hogy idejét múlta és nem igaz.
Sajnos, az EU-ba való belépés nem hozta meg a kisebbségek, így a magyarok alkotmányos jogállásáról szóló törvényt Szlovákiában, és továbbra is folyik a magyarok kitelepítése az általuk lakott területekről. Csak most nem marhavagonban hatósági felügyelettel, hanem önként, csendesen, szinte észrevétlenül, de nagyon hatásosan.
Nem telepítettek és nem telepítenek ipart az általunk lakott területekre. A mezőgazdasági üzemek nagy részét felszámolták, a munkásokat elbocsájtották. A komáromi hajógyárban dolgozók jelentős része az idők folyamán munkanélkülivé vált. Munka után megyünk az ország minden részébe, beszippant a szlovák nyelvi közeg, a kenyérért elhagyjuk az anyanyelvünket. A napi gondok árnyékában már el sem gondolkodunk azon, hogy az unokáinkkal tudunk-e magyarul beszélni.
Mi, odaát a határ túloldalán minden nap megharcolunk nyelvünkért, megmaradásunkért. Fogynak el az üzletekről a magyar feliratok, egyre több szlovák szót hallunk. Rossz tanítási módszert választva nem tanítottak meg az iskolában a szlovák beszédre így elérték, hogy hajdani büszkeségünket elfeledve, kisebbnek, értéktelenebbnek érezzük magunkat a szlovákoknál. A sorozatos megszégyenítések, megalázások következményeként egyre kevesebben állunk ki jogainkért. Az állandó lelki nyomásgyakorlás hatására gyermekeinket a jobb boldogulás érdekében szlovák iskolába járatjuk. Mivel nem érti a nyelvet, szegény gyerek nem tudja, hogy mit tanul, jó, ha eljut az érettségiig. Igy aztán gyalázatosan alacsony a felvidéki magyarok között a felsőfokú végzettségűek aránya.
Ilyen körülmények között nagyon öntudatos és elszánt embernek kell annak lennie, aki honosítását kéri Magyarországon, annál is inkább mert megfoszthatják szlovák állampolgárságától. Felmerül a kérdés: Vajon mindent megtett Magyarország azért, hogy ne ilyen legyen a helyzet szülőföldünkön?
Igyekszünk sorsunkon jobbítani, de ez egyedül nem megy. Kellenek a segítő kezek, a megértő szívek, szükség van minden magyar szóra. Közös múltunkból kell erőt merítenünk, hogy jövőnk is közös lehessen. Hogy legyen újra kompjárat a Duna két partján, Neszmély és Dunaradvány, Path és Dunaalmás között, hogy ne csak terv legyen a komáromi híd, hogy egymásnak kenyeret és szeretetet tudjanak adni az unokáink is.
Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy Nyitra megye új területfejlesztési terve megfeledkezett a megye déli részéről. Szükség lenne Magyarország és a szomszédos megyék segítségére, mert a 10 MKP-s képviselőt bármikor leszavazza a szlovák többség.
Közös jövőnk kialakításához kitartásra, türelemre, fáradhatatlan igyekezetre van szükség, amit Kossuth így fogalmazott meg:
„ Soha le nem mondani,
Soha el nem csüggedni,
Ha kell mindig újrakezdeni.”
Az együttműködés, az összetartozás reményében nyitom meg a XV. Hídverő Napokat és sok szeretettel hívom meg Önöket Pathra, a Hídverő Napok egy hét múlva kezdődő rendezvényeire. Önökkel együtt hiszem és vallom, hogy
Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”
{iarelatednews articleid=”29224″}
