29797

Kétségtelen, hogy ez az újabb “sterilizáció-ügy” meglehetősen forró téma, nehéz is úgy megfogni, hogy ne égesse meg magát vele az ember. Persze aki követi a mai trendet, annak nincs más teendője, mint hogy rasszizmusért kiált, s ha elég hangosan és látványosan teszi, talán még a buksiját is megsimogatják.

Az eredmény pedig az lesz, hogy néhány embert besároznak, a témát – ami életbevágóan fontos már most, e pillanatban is, nem beszélve a jövőről – pedig elterelik. Néhány civil szervezetet pedig önnön nélkülözhetetlenségének hitével és a jól végzett munka utáni elégedettséggel tölti el.

A Magyar Koalíció Pártja ugyan nem tartozik e körbe, minthogy nem kerülte meg a probléma lényegét, de mégiscsak belesétált ebbe a kommunikációs csapdába, s közleményében roma etnikum ellen irányulónak nevezte az ominózus törvénytervezetet.Tehát azt, amely  – leegyszerűsítve – ingyenesen biztosítana fogamzásgátlót illetve sterilizációt azoknak a szociálisan rászoruló embereknek,  akik ezt igénylik. Tartalmilag ennyi és nem több. Szó sincs kényszerről, romaellenességről, népirtásról. Sem első, sem sokadik elolvasása után sem.
A sterilizációhoz nyújtott anyagi támogatás lehetősége köszönőviszonyban sincs azzal, hogy e beavatkozást az illető személy akarata ellenére végezzék el, mint ahogy arra az MKP szakpolitikusa hivatkozik. Ez utóbbi ugyanis bűncselekmény, a törvényi garancia tehát a büntető törvénykönyv megfelelő törvényi tényállásaiban keresendő. Az EU Emberjogi Bírósága előtt folyamatban lévő ügy mint példa tehát nem megfelelő.

Teljes mértékben igaza van viszont az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnökének, amikor azt állítja, hogy a hátrányos szociális helyzetben lévők problémáinak megoldásához munkahelyteremtésre, hatékony foglalkoztatás-politikára stb, van szükségük. Erre valójában az egész társadalomnak nagy szüksége van, a déli régiók lakosságának – romáknak és nem romáknak egyaránt – pedig aztán hangsúlyozottan.
A fogamzásgátlás, valamint a sterilizáció erkölcsi, egészségügyi megítéléséről is lehet vitatkozni, ennek azonban semmi köze a rasszizmushoz.

Sajnos jellemző, hogy a “hírérték” miatt igyekeznek kiragadni a leginkább szemet szúró mondatokat az efféle javaslatokból. A probléma azonban sokkal összetettebb – és súlyosabb – annál, mintsem hogy ennél a kis szeleténél leragadjunk és azt valódi céljától elszakítva politikai célokra használjuk fel. Hiba lenne az “SaS műhelyében” készülő törvényjavaslat fogamzásgátló passzusait csípőből lesöpörni az asztalról pusztán azért, mert a polkorrektség ezt kívánja. Ez olyan fegyver, amely belátható időn belül visszafelé fog elsülni, ennek jeleit már érzékelhetjük innen-onnan.

Mindazonáltal, ha valóban rasszista indíttatású és célzatú szabályok lennének bármely jogszabály-tervezetben, sem az MKP, sem más szervezet ne legyen rest azonnal fellépni ellenük. Sajnos vannak ilyen, bizonyos jól körülhatárolható embercsoport ellen  irányuló, ráadásul hatályban lévő jogszabályai a Szlovák Köztársaságnak. E tervezet azonban – véleményem szerint – jelen állapotában sem az, később pedig, miután minden méregfogát kihúzták, ártalmatlanabb lesz még a ma született báránynál is. Ne keressünk kísérteteket ott, ahol nincsenek…

Szűcs Dániel

{iarelatednews articleid=”29780″}