honfoglals

A Magyar Lovas Színház ebben az évben is hű marad ahhoz a hagyományához, hogy évről évre új, nagyszabású, történelmi zenés darabot mutat be. 2011. augusztus 19-én és 20-án 19.00 órától a Honfoglalás rockopera-változatát tekinthetik meg az érdeklődők Dél-Komáromban, a Duna mentén, 80 lovassal, táncosokkal, kaszkadőrökkel, köztük Kassai Lajossal és Lezsák Leventével.

A rockopera alkotói  Koltay Gergely és Szűts István, valamint a Lovas Színház vezetői hisznek abban, hogy ez a téma színpadra alkalmazva is hatalmas sikert arat majd. A főszereplők között több musical énekes is látható lesz. Árpádot Vadkerti Imre, Álmost Makrai Pál jeleníti meg, a többi vezér szerepében pedig Hujber Ferenc, Buch Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Benkő Péter és Hábencius György lesz látható-hallható. A női szereplőket Papadimitriu Athina, Janza Kata, Varga Zsuzsi és Trokán Anna formálja meg. Egy besenyő lány különös énekében a kormorános – szintén remek lovas – Fehér Nóri hangja csendülhet fel.

Az előadáson részt vesz a Magyar Lovas Színház összes lovasa és a Sziget Színház teljes társulata és tánckara.

Az elmúlt három esztendőben e történelmi falak közé látogató vendégeknek olyan élményben lehetett része, mely Magyarországon egyedülálló. A Lovarda tulajdonosainak vágya, hogy ez az épület legalább még száz évig szolgálja a lovas társadalmat és azt a közönséget, aki kíváncsi a benne tartandó előadásokra.

„A múlt év fergeteges sikere a Trója után, most igazi magyar témához nyúltunk. A mindenki által jól ismert Honfoglalás című magyar film Franco Nero főszereplésével, most életre kel itt Komáromban, egy rendhagyó helyszínen, parádés szereposztásban. A film alkotói Koltay Gábor, Koltay Gergely és Szűts István, valamint a Lovas Színház vezetői hisznek abban, hogy ez a gyönyörű téma színpadra alkalmazva is hatalmas sikert arat majd és elviszi hírünket a világban. Célunk, hogy a magyar fiataloknak megmutassuk, hogyan vert gyökeret a mi csodálatos népünk itt Európa szívében. „A szállj, szállj sólyom szárnyán” című dal szerzői és Pintér Tibor a darab rendezője, gondoskodnak arról, hogy az előadás egy feledhetetlen élmény legyen Önöknek, ha ellátogatnak hozzánk!” – olvasható a Magyar Lovas Színház honlapján.

Bővebben: www. lovasszinhaz-komarom.hu

Felvidék.ma