29940

Egyedülálló kiállítás nyílik a visegrádi országok cserkészmozgalmáról a komáromi Duna Menti Múzeum Nádor u. 8. alatti épületében augusztus 26-án, pénteken 17 órakor. A cserkészfogadalom jelentősége című kiállítás a visegrádi négyek cserkészmozgalmát mutatja be, a kezdetektől napjainkig.

„A cserkészet, mely mára a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmává nőtte ki magát, 1907-es angliai indulása után nagyon hamar követőkre lelt az Osztrák-Magyar Monarchia területén is. Az I. világháborút követően Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon is komoly tömegbázisra tett szert. A kiállítás a hőskorszakot, de a rendszerváltás utáni újrakezdést is dokumentálja” – mondta Csémi Szilárd, a kiállítás ötletgazdája, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, kiemelve, hogy a visegrádi országok cserkészszövetségei között hagyományosan jó az együttműködés. Enélkül a kiállítás sem jöhetett volna létre.
A kiállításon a kordokumentumok, és eddig Szlovákiában soha be nem mutatott fényképek mellett jelvények, történelmi zászlók, világtalálkozókon szerzett ereklyék és festmények is láthatók. A cserkésztáborok hangulatát pedig egy terepasztal hozza be a múzeum falai közé. A kiállítás szeptember 23-áig tekinthető meg.