A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által szervezett „Év Fája Romániában 2011″ verseny keretében kiválasztották a 12 döntős fát, amelyekre a következő 50 napban a program honlapján lehet szavazni.
Barnova
Ennek a hatalmas vadgesztenyefának az árnyékában határozták el a Román Fejedelemségek egyesítését. A fa újrafelfedezése Mandache Leocov egyetemi professzornak köszönhető, aki 2004-ben azonosította a gesztenyefát, amely azóta ismét szerepelhet a jelentős történelmi és természeti emlékművek sorában és tanúságot tehet a jászvásári unionisták azon erőfeszítéséről, amellyel az álmaikat valóra váltották. 1856. május 25-én, egy vasárnapon, Jászvásártól 2 kilométernyire, a Visan-i szőlődombok között gyűltek össze a jászvásári unionisták titkos tanácskozásra Chersin tábornoknak, a Copou-n táborozó katonai ezred parancsnokának, Petre Mavrogheni vejének családi birtokán, s a virágzó vadgesztenye védelmében, a hatalom kémjeitől távol beszélték meg az ország dolgát.
Mirkvásár (Brassó megye)
Tanulmányozva a kocsánytalan tölgy kora és kerülete közötti összefüggést, kijelenthető, hogy a mirkvásári tölgy megközelítőleg 900 éves. Természetesen, feltehetjük a kérdést, mire emlékezhet ez a matuzsálem? A választ a történelem fonalát gombolyítva tudhatjuk meg. Biztosan végigkövette Mirkvásár létrejöttét (1400-ban Stristfordin. 1442-ben Mirkevására, 1448-ban Strithfort néven jelentkezik az oklevelekben). Ez a Kőhalomszéki szász falu, a Királyföld legkeletibb települése volt. A tölgy valószínűleg 1100 körül jelent meg a legelőn, Erdéllyel egyidőben (Az első dokumentum, amely e területre hivatkozik, 1075-ből származik, és „Ultra silvam”-ként, vagyis „az erdőn túl” formában nevezi Erdélyt). És mivel famatuzsálemünknek nem volt neve, a Kárpátok öregjének, vagy mirkvásári tölgynek nevezték el.
Székelyjó (Kolozs megye)
A Vlegyásza (Vlădeasa) hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz (Rogojel) határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya. A fa hazánk spontán növényvilágában nem található meg. Története egy székelyjói lakoshoz, Gál Jánoshoz kötődik. A jómódú mezőgazdászt a vidék lakói Gál grófnak nevezték. A környéken sok fát telepített, hogy feljavítsa a leromlott földeket, és hogy megerősítse a települést övező meztelen lejtőket. Gál János Romániában ritka fafajtákat is ültetett, többek között vörösfenyőt és fekete fenyőt. Az elültetett tűlevelűek között volt egy Sequoia, vagyis mamutfenyő is, amelyet a birtokos az Amerikai Egyesült Államokból hozatott. Az óriásfa, itt a Vlegyásza hegység lábánál, az Úr dombján második hazára lelt, ugyanolyan napfényes nyarakkal, bőséges esőzésekkel, és havas telekkel, ugyanolyan vulkáni rétegen képződött hegyi talajjal, sőt ugyanazon a tengerszint feletti magasságon is. Ma bámulatos koronája csaknem 30 méter magasba nyúlik, masszív törzsei pedig a föld felszínétől nem messze kettéválnak, kerületük 4 m illetve 3,5 m.
Paszmos (Beszterce-Naszód megye)
A paszmosi mocsári tölgy azokra az időkre emlékeztet bennünket, amikor a helybéli Teleki kastélyt még erdő vette körül. A fa törzsén található fémtáblácskán az „Anno 1406″-os felirat olvasható. Az évszámot a gróf széki Teleki család határozta meg, amely a kastélyt és a hozzátartozó uradalmat a XVII. századtól birtokolta. Paszmost gróf széki Teleki Mihály (1634-1690) erdélyi kancellár szerezte meg, és a család birokában maradt az 1948-as államosításig. A tölgy megközelítőleg 25 méterre az udvarház mögött található. Az idők folyamán a viharok nem kímélték, de sikerült túlélnie ezeket. 1920-ban a villám kétszer is belecsapott. Szerencsére gr. Teleki Ernő (1902-1980), a paszmosi uradalom tizedik és egyben utolsó tulajdonosa, eloltotta a tüzet és megmentette a fát. Ekkor vágott le egy nagy alsó ágat a tölgyről. Az eseményről fotó is tanuskodik. A gróf Teleki Ernő hagyatékában maradt iratokból azt is megtudhatjuk, hogy 1948-ban a tölgy kerülete 640 cm volt.
Kalotaszentkirály (Kolozs megye)
Kalotaszentkirály-Zentelke központjában, a Kalota partján áll egy fa. A helybeliek Ady hársfájaként emlegetik. Varázslatos hangulatú utcák indulnak innen, hol „nyugodt, nagyságos arcú” kalotaszegiek járnak-kelnek. A falu messze földön híres vendégszeretetéről, vendégfogadásáról, így az évente idelátogató több ezer turista is megáll a fa árnyékában A hely fontosságát jelzi, hogy 1994-ben a helybeliek egy emlékművet állítottak a fa közvetlen közelében. Ehhez a hárshoz egy lassan legendává dagadó történet fűződik. A történet főszereplője a nagy magyar költő, Ady Endre, akit anyai ágon rokoni szálak fűztek a kalotaszentkirályi Viski és Kiszely családokhoz. A kertet, honnan a fa koronája tekint a Kalota vizének tükrébe, a Kiszelyek birtokolták, akiket a falubeliek is tiszteltek, hisz adományaikkal sokszor támogatták a helyi református egyházat. A kert magaslati pontját, hol egy másik hegyi patak szakad sebes zúgással a Kalota vizébe, „tengerpart”-nak becézték akkoriban, s a XIX. század alkonyán ide ültettek egy fát, amely mára eléri a 20 métert is. A helyi református egyház presbitériumának gyűléséről 1896. április 7-én kelt jegyzőkönyv említést tesz arról, hogy Czucza János, az akkori iskola igazgató-tanítója – maga is Ady rokona – 23 facsemetét ültetett a falu különböző pontjain. Czucza jó barátja és rokona volt Kiszely Kálmánnak, így az ő kertjébe is ültethetett egy fát.
Aninósza (Hunyad megye)
A Liriodendron Tulipifera, vagyis tulipánfa, Észak-Amerika dél-keleti részéről származik. Az aninószai tulipánfa története 1880-ban kezdődött, amikor Maderspach báró, egy nagy kiterjedésű Hunyad megyei birtok örököse Iszkronyban kastélyt építtetett, és melléje pompás kertet telepített. Maderspach Anna Margit, a tulajdonos felesége gondoskodott a kertről, és rövid idő alatt sikerült valóságos dendrológiai parkká varázsolnia. (Igaz mindebből mára csak a tulipánfa maradt.) Figyelmes irányítása alatt, távol országokból hozott kertészek munkája nyomán a kastély kertje méltán versenghetett híres nyugati kertekkel. 1880-ban Maderspach Anna Margit úgy döntött, hogy iszkronyi kertjét tulipánfával egészíti ki, és ezt egyenesen Párizsból hozatja. A hölgy több idegen nyelvet beszélt, és abban az időben többek között Jules Verne-vel levelezett. A jeles író, Maderspach Anna Margit leveleiből, a festői helyekből és tájakból ihletődve írta meg 1892-ben Várkastély a Kárpátokban című regényét. A történet ma is folytatódik. A fa a 66A számú országút mellett található. Kerítés övezi és ismertető tábla hirdeti különlegességét. Mert a tulipánfa az egyik legkülönösebb fa, amelyből hazánkban alig néhány létezik.
Etéd (Hargita megye)
A hagyomány szerint a második században a Firtos hegyen épült, a ma már csak romjaiban fellelhető Firtos vára. Fogarasy Mihály erdélyi római katolikus püspök levéltárában található dokumentumok szerint a Firtos hegyen lévő régi várba a XIII. században kastély épült, benne szerzetesi rendházzal. 1701-ben a vár már rom volt. Ennek helyére épült 1725-ben a Szent János kápolna, és 1737-ben a minorita zárda. 1737-ben István, atyhai katolikus plébános megvásárolta a várhelyet, majd a romos falakon belül egy kis templomot, és hat szerzetes részére zárdát emeltetett, míg a várfalon kívül két kis kápolna épült. A létesítmény célja az ellenreformációs tevékenységek szolgálata volt. A hegyre vezető úton található fa pontos életkorát Etéden senki nem tudta megmondani, de több forrás is azt tartja, hogy több mint 450 éves, hiszen a Rákóczi szabadságharc idején egy alkalommal maga II. Rákóczi Ferenc a lovát hozzákötötte, és az árnyékában megpihent. Azóta is a helyiek Rákóczi cserefájaként emlegetik a faóriást, melynek hatalmas árnyéka meleg nyári napokon gyakran ad hűsülést a takarni, kapálni, fát gyűjteni igyekvő, sajnálatos módon egyre elöregedő szalmakalapos etédi székelyeknek. A területet, amelyen a fa található, Csókásnak nevezik a helyiek. Környezete gyönyörű, csodaszép panorámával: látható innen „a túlsó hegyen” Atyha falu a fák között rejtőző templomával, lent a völgyben elénk tárul Etéd, majd távolabb a Firtos patak völgyében, Kőrispatak és dél-keleten Énlaka sejlik fel.
Campu lui Nea (Gorj megye)
Bükk-fenyő áll az aszfaltozás útjába. A Retyezát hegység különleges fája egy jókora erdei tisztást őriz a Kis-Retyezát felé átjárást biztosító Zsíl-Cserna hágó közelében. Itt nincs kijelölt turista-útvonal. Emberi szem nemigen látta ezeket a helyeket a hegyimentők, a kutatók, a juhászok és néhány, kalandra vágyó amatőr turista kivételével. Ez a fa, a bükkfenyő, minden bizonnyal a tisztást övező idősebb bükkfák és lucfenyők elejtett magvaiból eresztett gyökeret. Régóta tudott dolog, hogy a bükk és a fenyő „barátok”, szívesen meghúzódnak egymás árnyékában, viszont ritkán lehet ennyire harmonikus egységben látni őket. A retyezáti bükkfenyő tökéletes példája a bükk és fenyő barátságának. Az erdő, amely a bükkfenyőt körülveszi az Utolsó Érintetlen Erdőkép Európa mérsékelt övezetében. A vadon medvének, farkasnak, hiúznak, nyusztnak, vadmacskának, őznek, szarvasnak és zergének nyújt menedéket.
Vágás (Hargita megye)
A több mint négyszáz éves fa nyolc társával együtt a vágási római katolikus templom mellett sorakozik. Ez a cserefa a sorban a legelső és egyúttal a legnagyobb a fák közül. Kerülete 5,10 méter, magassága megközelítőleg 20 méter. A Vágás és Székelydobó ikerfalu temploma mellett sorakozó, csodálatos méretű és korú cserefák elmesélhetnék, hogy Vágás falu neve az erdőirtással kapcsolatos. A szájhagyomány szerint a letarolt erdők helyére egykor szerzetesek telepedtek le, akik a tizenkét apostol tiszteletére ültették a tizenkét cserefát. A mai vágási templom 1843-1851 között épült, előtte viszont fogolykiváltó szerzetesrend – trinitárius rend – működött a templom és plébánia területén. A rend arról volt nevezetes, hogy a török időkben a fogságba esett székelyeket kiváltották pénzen, vagy maguk töltötték le a fogságidőt. A templom egyik oldalán található óriási cserefák ebből az időből valók. A helybéliek szerint a fák védték a templomot a háborús időkben. Az egyik cserefát ágyúgolyó találta el, így az „életét adta” a templomért. Két fát viszont korhadás miatt kivágtak a kommunizmus idején. Így a tizenkét cserefa közül csak kilenc maradt, amely még ma is él és terebélyesedik. Viharos időkben védik a templomot, tekintélyes törzsükkel csodálatot ébresztve.
Temesvár (Temes megye)
Temesváron, a Gyümölcstermelők utcáján egy platánfa terpeszkedik. Törzse vastag, mint két jókora hordó. Amikor növekedésnek indult, a város még török kézen volt, a temesvári vilájet központja lehetett. A platánt mindenki úton álló faként ismeri. Amikor az utat rehabilitálták, korlátozták a sebességet és útszűkületet jelző táblákkal látták el a helyet. Mára az erre járó sofőrök megszokták az úton álló platánt. A faóriás védett fa, és biztonsági okokból a polgármesteri hivatal sárgára festett fémkerítéssel is körülvette. Valamikor a fa mellett állt meg a tartálykocsi és innen osztották a petróleumot az embereknek. Közelében egy kút is volt. Most magányos, mintha nem is tartozna ehhez a világhoz. A világ rég elhagyta. Bezárta egy szürke város hangulatába, amely már régen elfeledte a természetet, száműzte a fa testvéreit, s a hely az évek teltével egyre idegenebb lett számára…
Köpec (Kovászna megye)
A 300 éves mezei szilfaóriás (Ulmus campestris), Köpec falutól északra, a Barót vize fölött átívelő híd szomszédságában, egy néhai vízimalom udvarán áll és őrködik. Az impozáns méretű, több mint 35 méter magas háromágú famatuzsálem körmérete 1,3 m magasságban 7,3 m, így átöleléséhez öt felnőtt emberre is szükség van. „Ezekkel az adottságokkal a köpeci szil Székelyföld Erdővidék kistérségének egyik legnagyobb fája” – tanúsítja a szilfát ajánló és felmérő 75 éves baróti id. Antal Jenő nyugalmazott erdész- és vadásztechnikus. A Kárpát-medencében őshonos fafajtának ez az 1700-as évek elejéről származó köpeci példánya túlélte számtalan árvíz és tűzvész pusztítását, de átvészelte a huszadik század elején Kelet-Ázsiából Hollandiába behozott szilvész gomba (Ophistoma ulmi), illetve az 1960-as években Amerikából visszavándorolt agresszívebb gombatörzse (Ophiostoma novo-ulmi) támadásait is, amelyek a huszadik század derekán szinte kipusztították egész Európa szilállományát. A köpeci mezei szil védelmének fontosságára erdővidéki természetvédők kívánják felhívni a figyelmet.
Iaşi
A fa története különösen érdekes a gyümölcs, vagyis a kaszattermés megjelenésétől kezdve. Olyan 660 évvel ezelőtt, valószínűleg 1351 nyarán egy nagylevelű hárs hatszázezer virágának egyik bibeszálára (az anya) jutott el egy ezüsthárs parányi hímpora (apa). Az ezüsthárs nem nyílik évente százezer virágnál többet, s a virágport a szél vagy egy vadméh szállíthatta. Így alakult ki egy nemes magocska, amely szerencsésnek is bizonyult, hiszen nem ették meg a madarak, sem az egerek, sem a patkányok… hanem egy kis növény sarjadt belőle. A maga során a növényke is szerencsésnek bizonyult, ugyanis favágóktól távol, egy imádságos hely közelében gyökerezett a földbe, alig tíz km-re Jászvásártól, és abban is szerencsés volt, hogy megérhette a 660 évet. Amikor a hárshibrid olyan 57 éves és 14 cm-es átmérőjű volt, Alexandru cel Bun (1408) uralkodó idejében Jászvárost már városként említették, Alexandru Lăpuşneanu (1564) idejében pedig a Moldvai Fejedelemség fővárosa lett és az is maradt 1859-ig, a román fejedelemségek egyesüléséig.
A programot a Cseh Környezetvédelmi Minisztérium is támogatja. A fák szépek, hasznosak és a legősibb idők óta az élet alapvető jelképeként tartják számon őket. Az idők során a fák az emberiség számára élelmet, védelmet és halhatatlanságot nyújtottak. Sok nép úgy véli, hogy a lelkek, amelyek elhagynak bennünket, a fák ágain keresztül emelkednek a magasba. A fák a táj szerves részét képezik, és ezáltal érdemesek tiszteletünkre és csodálatunkra. Teret és ápolást igényelnek, de sajnos az utóbbi időben gyakran válnak az emberi tevékenységek áldozataivá, annak ellenére, hogy legtöbbünk számára semmi sem lehangolóbb, mint egy letarolt táj.
Egy, újságírókból, környezetvédelmi aktivistákból, botanikusokból és erdészeti szakemberekből álló országos zsűri választotta ki a 27 benevezett fából a 12 döntőst.
Szeptember 10-től kezdődően a döntős fák adatlapjai valamint történetei elérhetők a www.evfaja.ro honlapon, ahol 50 napon át bárki szavazhat a számára legérdekesebb történetű fára. Minden IP esetében maximum 5 e-mail címmel lehet szavazni, egy e-mail címről pedig csak egyszer lehetséges a szavazás.
Az október 30-ig legtöbb szavazatot begyűjtő fa nyeri el az Év fája címet. A győztes fa tiszteletére egy díjátadási ünnepség lesz rendezve. A verseny szervezői egy 3.000 lejes díjban részesítik a fát jelölő személyt vagy szervezetet, amelyet a nyertes fa közvetlen környezetének ápolására, rendbetételére fordíthatnak. Abban az esetben, ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, akkor az összeget csemeték ültetésére vagy az illető helység valamely zöldövezetének rendbetételére lehet felhasználni.
A kezdeményezés példaértékű lehetne Felvidéken is.
Felvidék.ma
