dzurinda-mikulas06

A Mikuláš Dzurinda vezette külügyi tárca nemcsak hogy párthovatartozás szerint, vagy esetleg a szükséges szakértelem nélkül alkalmazza az embereket, állítólag néhány esetben százezres támogatásokat ítél oda kétségeket ébresztő módon.

Például Milan Nič esetében, aki Milan Ježovica államtitkár tanácsadója. Nič nemrégiben még a Pontis Alapítvány vezető tisztségét töltötte be, amely ebben az évben az 5,5 millió eurós támogatásra szánt pénzcsomag csaknem egy tizedét kapta meg fejlesztési támogatásként. A mintegy 540 ezer eurós támogatással az alapítvány a legsikeresebb pályázó lett. A tavalyi évvel összehasonlítva a Pontisnak megítélt hozzájárulás ötszörösére emelkedett. A tavalyi év folyamán a minisztérium a Pontis Alapítvány által beterjesztett három pályázat közül csak egyet ítélt sikeresnek, 102 ezer euró értékben. Miután Nič a tárcához került az alapítvány 7 sikeres pályázata összesen 540 ezer eurót kapott.  

A tárca tagadja, hogy a megítélt magas összegű támogatásnak köze lenne ahhoz, hogy Nič a minisztériumnak dolgozik. Azt állítja, hogy a Pontis Alapítvány már régóta egyike a legjobb minőségű pályázatokat benyújtó pályázóknak. A sajtóosztály igazgatója, Petra Greksová szerint a minisztérium a támogatások odaítélése során törvény szerint járt el, amelynek értelmében a kérvények nem tartalmazzák a pályázó azonosító jeleit. Arra a kérdésre, hogy Nič részt vet-e a pályázatok elbírálásában a sajtóosztály kitérő választ adott, Nič maga azonban tagadta, hogy befolyásolta volna a jóváhagyási folyamatot.  „Nem voltam a bíráló bizottság tagja. A Pontis Alapítvánnyal 2010 júliusától nem dolgozom együtt, és azóta semmilyen kötelezettséget sem vállaltam egyetlen pályázata ügyében sem” – üzente Nič.  Nič 2002 és 2006 között az alapítvány program- és fejlesztési igazgatója volt majd 2009 és 2010 között szintúgy, tehát egészen addig, amíg be nem lépett Ježovica irodájába. A közbeeső időben Miroslav Lajčák, a Bosznia-Hercegovina békéjét felügyelő nemzetközi főmegbízott csapatában dolgozott.
Az alapítvány vezetése visszautasítja a magas összegű támogatás odaítélése körüli befolyásolás gyanúját. Azt állítja, ugyanazokkal a feltételekkel indult, mint a többi pályázó,  mivel a közbeszerzési törvény legutóbb módosított változata szerint a kérvények névtelenek. „Semmilyen szervezetnek sincsenek értesülései arról, kik a bíráló bizottság tagjai. A bizottság összetételét még most sem ismerjük” – nyilatkozta az Alapítvány PR ügyvezetője, Petra Nagyová. Az alapítvány nem tagadja viszont, hogy elégedett a külügyi tárca jelenlegi vezetésével. A szlovák külpolitika tavaly decemberben az Emberi Jogok Napja alkalmából közzétett értékelésében kijelentette, azonosul Dzurinda lépéseivel. „Mikuláš Dzurinda külügyminiszter már hivatalba lépésekor kijelentette, hogy a gazdasági érdekek nem mehetnek az alapvető elvekkel, értékekkel szemben. Üdvözöljük ezt az eltolódást és értékeljük a kormány első lépéseit, amelyek azt jelzik, nem maradnak csupán a kormányprogram betűinél” – nyilatkozta az alapítvány akkori PR ügyvezetője, Vladimír Vladár. Bár a Pontis hosszú ideje a legsikeresebb alapítványok közé tartozik, tervezett projektjei néhány célja meglepőnek bizonyul – mondta Martin Bútora a Nyilvános Kérdések Intézetéből, aki meglepőnek és merésznek tartja például az alapítvány egyiptomi projektjét. A Pontis Alapítványnak megítélt támogatás megötszöröződését nem tartja szokványosnak Peter Kunder a Fair-play Szövetségből sem. „Hasonló ez, mint amikor egy párttag állami megrendelést kap, mindenképpen figyelemre méltó. Az a fontos, hogy a felelős emberek bizonyítani tudják az átláthatóságot és nyitottságukkal eloszlassanak mindennemű gyanút” – mondta.

Felvidek.ma, Pravda nyomán dé