30026

 A szlovákiai magyar doktoranduszok szervezete a TéKa részvételével a múlt hétvégén megalakult a Magyar Doktori Közösség. Az együttműködés a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) hagyományos nyári táborán született, amelyet idén 2011. augusztus 25. és 28. között rendeznek meg a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Karán Sárospatakon.

A tábor szakmai része a doktori képzéssel kapcsolatos aktuális kérdésekkel, pályázati lehetőségekkel foglalkozott. Mindamellett a részt vevő fiatalok megismerkedhettek Sárospatak történelmével és a tokaji régió kultúrájával. A határon túli magyar doktorandusz szervezetek vezetői egy kerekasztal során megvitatták a magyar anyanyelvű doktoranduszok és doktorjelöltek helyzetét országaikban. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára, egyben a Doktoranduszok Országos Szövetségének alapítója és tiszteletbeli elnöke üdvözölte a kezdeményezést, és elmondta, a doktoranduszok véleményére, és nyitott látásmódjára kifejezett szükség van a társadalomban. Répás Zsuzsanna, a KIM nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában ismertette a magyar kormány álláspontját, mely szerint a felsőoktatásban is lehetővé kell tenni a könnyű átjárást a térségi oktatási intézmények között a hallgatóknak és diákoknak egyaránt. Mivel elmondása szerint a XXI. század sikerességének kulcsa az intelligencia, ehhez pedig versenyképes tudást kell szerezniük a külhoni magyar fiataloknak, a hatékony együttműködést különböző programokkal és pályázatokkal is segíteni kívánják. Elmondása szerint feltétlenül nyitni kell a reálszféra, például a mérnökképzés felé, ugyanakkor a határon túli magyar régiók esetében a hiányszakok esetében biztosítani kell, hogy az érdeklődők továbbra is Magyarországon végezhessék tanulmányaikat.

A kerekasztal folyamán megalakult a Magyar Doktori Közösség. A magyarországi, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki szervezetek együttműködési nyilatkozatot írtak alá, melyben kifejezik azon szándékukat, hogy egymás tevékenységének elősegítése érdekében szakmai kapcsolatot alakítanak ki. Az együttműködés elősegíti majd, a hogy a szlovákiai magyar doktoranduszok a TéKa keretein belül a határon túli doktoranduszok és doktorjelöltek a partner intézményeinek szakmai rendezvényein részt vegyenek, közös projekteket indítsanak, együtt pályázzanak mind magyarországi, mind EU-s szinteken. A Magyar Doktori Közösség az aláíró szervezetek tagságának szakmai mobilitását is megkönnyíti majd. Ezen felül a Doktoranduszok Országos Szövetsége vállalja, hogy a határon túli doktoranduszok és fiatal kutatók kutatási tevékenységének működési feltételeihez támogató pályázatok útján és egyéb módon hozzájárul. A Magyar Doktori Közösség megalakulását a doktoranduszok európai szervezete a EURODOC is üdvözölte. Ludovic Garattini, a EURODOC francia származású elnöke arra bíztatta a határon túli magyar doktorandusz szervezeteket, hogy mind a saját származási országuk, mind a magyarországi doktorandusz szervezettel együttműködve kapcsolódjanak be az európai hálózat munkájába.

TÓTH Erzsébet Fanni, PhD student
Felvidék.ma