meciar_vladimir

A Vladimír Mečiar többszörös exkormányfő által vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt közleményében üdvözölte Iveta Radičová bukását, vagyis azt, hogy a parlament tegnap este nem szavazott bizalmat kormányának.

“Egy év után megérett az idő arra, hogy ez a kormány távozzék a szlovákiai politikai színről – nyilatkozta a TASR szlovák hírügynökségnek Stanislav Háber. A párt előrehozott választások kihirdetését kéri, hogy végre olyan kormánya legyen Szlovákiának, amely nem fogja hosszútávon rontani Szlovákia jóhírét a nagyvilágban.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője azt hangoztatta, hogy ő már egy éve megjósolta a jelenlegi kormány bukását, így a tegnapi történéseken egyáltalán nem lepődött meg. A magyargyűlölő Slotát sokkal inkább az a gyűlölet döbbentette meg, amely a kedd esti parlamenti vitában volt tapasztalható. Nem maradt el a Slota-féle erkölcstani prédikáci sem: a nemzeti vezér szerint ugyanis korunk politikai életében tömeges jelenséggé vált a képmutatás, szereplői gyakran erkölcstelen emberek, akiknek nem számít a nemzet vagy az állam sorsa, csakis a saját céljaik megvalósításáért küzdenek. S mint általában, most is fején találta a szöget, mikor megállapította: a kormány megalakulása egyfajta erőszakos úton létrejött frigy volt – így is ért hát véget. Slota szerint most az a legfontosabb, hogy a szlovák nemzet – a tegnap esti történések alapján is – felismerje és megértse a Radičová kormányával együtt – egyelőre – elbukott mentőcsomag veszélyeit, vagyis Szlovákia több generációnyi időre való eladósításának rémét.

Felvidék.ma