Rott Vladimír Kassán járt, november 16-án a Bocatius Könyvtárban bemutatta műveit és mesélt életéről. Családja és saját életútjának stációit nyolc könyvben írta meg.
A sors ellenében I. – Szenvedésből vigasz (Széphalom Könyvműhely, 2008; 488 oldal) címűben az első oldalon szerepelnek az életút stációi: Garadna – Miskolc – Bobrujszk – Tomszk – Togliatti – Toronto. Ebben 18 fejezetben mondja el életének drámai és egyáltalán nem veszélytelen eseményeit. Ír Garadnáról, az 1931-es oroszországi kitelepülésről, a szocializmus építéséről, apja bezárásáról, a német megszállás éveiről, majd a szovjet rezsim visszatéréséről, iskolaéveiről és Sztálin haláláról (1953), a tomszki politechnikáról, Ilja Jaroszlavszkaja Gutermannról, a feleségéről, a Volga-menti Lada autógyárról. A 60-as években a Csepeli Szerszámgépgyár több gépsort gyártott az akkori Szovjetunió részére. Ezekből egy a szibériai Tomszkba került. A kor színvonalát messze meghaladó gépsorok kihívást jelentettek a telepítésnél és üzemeltetésnél. Az olvasót visszaviszi a „szocializmus” sivár világába. Az utolsó fejezet meneküléséről és disszidálásáról számol be. A második kötet (A sors ellenében II. – A fölfedezés öröme, Széphalom Könyvműhely, 2010; 600 old.) a folytatásról szól. Hogyan sikerült Kanadában letelepednie és gyermekeit miképpen nevelte föl.
– Ki ön Rott úr? – hangzott el a bevezető kérdés. A 76 éves, ám életenergiától duzzadó kanadai mérnök mesélni kezdett. Elmondta, gyermekkorában – abban a nagy szerencsétlenségben – anyja úgy beszélt Kassáról, a híres városról, mint a mennyországról. Nem tudta, az mit jelent. Ott mindig jó volt – jött a magyarázat. „Tehát én most a mennyországban vagyok.” – tárta szét karjait mosolyogva. Vidáman magyarul mondta, egy kis orosz akcentussal.
Otthon magyarul beszéltek. Édesanyja áhítattal mesélt fiának a csodás Magyarországról. Így az ő álma Magyarország volt. De még hosszú évtizedeket kellett várnia, hogy szülei szülőföldjét megláthassa!
A drámai történet egy félrevezetett emberrel indult. Rott Ferenc miskolci erdész munkaszerződéssel települt ki a Szovjetunióba, miután családot alapított. Ez sem ment egyszerűen. A szülők kilenc, illetve hatgyermekes családból származtak. Így kilenc év múlva tudtak csak összeházasodni. József fiúk még Miskolcon született. A mérnököt elkápráztatta a kommunizmus eszméje. A fehéroroszországi Bobrujszkban kötöttek ki, mert felesége a hideg miatt nem akart Archangelszkbe menni. Bobrujszkban olyan időjárás van mint Magyarországon. Ott lehet élni, de a Fehér-tenger partján nem. Így Ferenc újra elutazott a bécsi szovjet nagykövetségre és intézkedett.
Érdemes ezt a várost, Rott Vladimír szülőhelyét röviden bemutatni. Babrujszk (Бабруйск) fehéroroszországi város a Berezina-folyó partján fekszik. Nevét a környékén egykor nagy számban előforduló hódról (бабёр, бобр) kapta. 1793-ban csatolták az orosz birodalomhoz. 1897-ben 34,3 ezer lakosa volt. 60%-uk zsidó vallású, akiket 1881-ben nagy pogrom sújtott. Falai között egykor 40 zsinagóga működött, ma kettő, de a többi közül néhány ma is áll. 1919. augusztus 26-án a lengyelek foglalták el, de hamarosan a Vörös Hadsereg visszafoglalta és a szovjet Belorusszia része lett. Vladimír születése idején 84 ezer lakosa volt. A nyugat felől előrenyomuló németek 1941. június 29-én foglalták el. A megszállás évei alatt mintegy 20 ezer helyi zsidót öltek meg, 1943-ig gettó is működött itt. A várost rendkívül véres harcok után, 1944. június 29-én foglalta el a Vörös Hadsereg. Lakosainak száma 28 ezerre csökkent, a város romokban hevert. A háború után gyors urbanizáció vette kezdetét, 1959-ben 96 ezer, 1989-ben már 232 ezer lakosa volt.
Rott Ferenc a fűrésztelep fejlesztésében vállalt szerepet. Eleinte minden szépnek tűnt. Kőházban laktak és felesége még cselédet is kapott, külön ellátásban részesültek. Otthon magyarul beszéltek, de ha a szülők azt akarták, hogy a gyerekek ne értsék, akkor németre váltottak. Apja rádiót vásárolt, hallgatta a híreket, majd zene szólt a készülékből. A vendég helyzetüket egy viccel illusztrálta. Mi történik, ha a Szaharában kitör a szocializmus? Ötven évig semmi, minden úgy fog menni mind korábban, de azután eltűnik a homok. Nem sokáig tartott az idill. Vladimír éppen három éves volt, amikor az apját lecsukta az államvédelmi szolgálat (1938). Mentek az apjuk után, az NKVD kidobta őket. Mire hazaértek, lakásuk le volt pecsételve. Földönfutók lettek. Kivágták őket tehát a lakásból és elvették az állampolgárságukat. Fabarakkban laktak. Pedig egymásba illő lábasaik voltak, amit a többiek csodálkozva néztek, mert ilyet életükben nem láttak ugyanúgy, mint kiskanalat sem. A mákőrlő is a világ csodájának látszott.
Amikor a nácik elfoglalták városukat, anyja maga helyett egy ukrán asszonyt küldött el bejelentkezni helyettük és így sikerült ezt a három évet átvészelni, egy érdekes adalékkal. Tévedésből nem vengernek (magyarnak), hanem vengerecnek írták be őket. Akkor nem tudott róla, hogy zsidó. Magyarnak tartotta magát. Anyja imádkozott egy héber imát, a Smá Jiszraélt (Halljad Izrael), melynek csupán a végét értette, mert az magyarul hangzott el: Sztálin, dögölj meg! Ebből kifolyólag sejtette, ők mások! Ez így maradt 1974-ig, amikor „véletlenül” Kanadában maradt, mert „elfelejtett” hazamenni. Torontóba tudta meg, Sztálin nem tartozik az imához.
A besorolás viszont segített, anyja deszkákat rakodhatott vagonba, mert apjának már nem maradt ideje, hogy az üzembe a darut beszerezze és fölszereltesse. „Anyám oroszul nem tanult meg, de káromkodni megtanult.” Az orosz tél meg kegyetlenül hideg volt. Pufajka és vattás nadrág nélkül, keserves volt a munka. Anyjának erre nem volt pénze. Hét évig férje Bécsben varrt jó minőségű kabátjában dolgozott. Annak hátsó részét egy fehér gomb díszítette. „Madam Rótika, mire van az a gomb?” – kérdezgették tőle. – Dísz. Ötujjú kesztyűje volt, holott az orosz hidegben ilyet nem ismertek.
Apját egy hónapon keresztül kegyetlenül kínozták. Arra akarták kényszeríteni, vallja be, a nép ellensége. Ő erre nem volt hajlandó. Bal kezét az ajtó közé tették és rázárták. Így kényszerítették aláírásra. Tizenkét évet húzott le Kolimán. TBC-t kapott és elpusztult. Családját sohasem láthatta viszont, pedig reménykedett. A gulágról leveleket írt. Nem volt írószer, papiros, boríték, sem bélyeg. Papírhulladékra, zsákpapírra tudta leveleit írni. Csak oroszul volt szabad. Vladimír bátyja anyjának lefordította sorait, ő elmondta a választ és a fiú megírta. Ezek a levelek külön kötetben láttak napvilágot (Apám levelei a szibériai munkatáborokról, 2007), de az életéről szóló kétkötetes munka első kötetének tizedik fejezetében is olvashatók. A család a nép ellensége lett, ennek minden következményével. Vladimírnak naponta, a tanítás kezdetén föl kellett állnia a padból és el kellett mondania, apja az ország ellensége. Börtönben van és ez jól van! De még nehezebb lett a helyzet. Apja bizakodott benne, jönni fog. Vladimír nem akarta, hogy apja hazajöjjön.
Így nem csoda, tán emiatt is iskolakerülő lett. Édesanyja látástól-vakulásig dolgozott, nem volt ideje gyermekeivel foglalkozni. A két fiú utcagyerek lett. Ezért sokszor megverte őket. Már kilencven fölött egyszer megkérdezte anyját. – Anyu, emlékszel, hogy gyermekkorunkban sokszor megvertél minket? Nem? Rossz voltam. Nem jártam iskolába. – Nem emlékszem! – mondta az idős nő. – De miért vertelek meg? – No látod, most én nem emlékszem!
Anyja 1949-ben rövidhullámú rádiót – Rekord volt a neve – vásárolt és Vladimír számára kinyílt a világ. Ez volt az első olyan rádió, mely nem vezetékes volt. Megszólalt az Amerika Hangja, a BBC. Dzsessz és politika. Ennek hatására kezdett naplót vezetni. 1953. március 5-én meghalt Sztálin. Az iskolában három rubelt szedtek be a gyerekektől, hogy részvéttáviratot küldjenek ebből az alkalomból.
A két tehetséges testvérből mégis egyetemet végzett ember lett. Vladimír a szibériai Tomszkban helyezkedett el. Olvashatunk a Togliattiban lévő gigantikus Volgai Autógyár felépítéséről, gépsorainak felszereléséről, üzembe helyezéséről. A Lada gyár egészének műszaki állapotáért felelt, de egyszer sem juthatott ki Olaszországba, az anyavállalatba, pedig oda minden szakmunkásnak el kellett mennie. Nem mehetett, mert rokonai éltek Nyugaton, például Magyarországon. Unokatestvérével is Togliattiban ismerkedhetett meg, aki aztán fedezte a későbbi utazást és a kitelepülést Kanadába.
Az apa bezárása lett érdekes módon könyve megírásának fő indoka. Amikor ugyanis Kanadában települt le, az ismerősök, rokonok folyton azt kérdezték, hogy apját miért csukták be. Azért mert bankot rabolt? A nyugati ember teljesen tájékozatlan a szovjet blokkban történtek vonatkozásában.
Vladimír Rott 1974-ben nem tért vissza a Szovjetunióba. Torontóban maradt édesanyjával együtt. De ott sem fogadták tárt karokkal. Eleinte orosz kémnek tartották. Hóeltakarítást vállalt. Két dollárt fizettek óránként. Jött az újabb kálvária: a harc azért, hogy egyesítse családját, maga után vigye feleségét Ilját és három gyermekét. Újabb, nem mindennapi megpróbáltatás szakadt a Szovjetunióban maradt családtagokra, míg siker koronázta erőfeszítéseit. De azután is adódott gond. Első napon Vladimír hazajött és családja tagjai zokogtak. A három fiú elmondta, iskolában voltak, de egy szót sem értettek. Persze, ez átmeneti akadálynak bizonyult. Gyermekei megtalálták helyüket a kanadai társadalomban. Egyik fiúk elvégezte a Harvardot.
1984-ben sikerült barátainak – Magyarországon és Ausztrián át – illegálisan kijuttatni családja relikviáit, köztük Vladimír naplóit, amelyeket még iskoláskorában, 1952-ben kezdett írni és édesapjának a leveleit is, amelyeket kolimai börtönévei alatt írt családjának. Naplójának és kivételes emlékezőtehetségének köszönhetően könyve fontos és érdekfeszítő tanúságtétel a szovjet valóságról, amely sok fájdalmat és szenvedést okozott és hagyott maga után, s amelyről sokan szeretnének megfeledkezni. A kommunizmus bűnei méretekben jóval meghaladják a nácizmusét.
A szerző életszeretete, humora és optimizmusa kifogyhatatlan. Ez meg megóvja a gyűlölettől. „Nem vagyok író – jelentette ki -, de be kell számolnom az eseményekről és emberekről, akikről nem lenne szabad sohasem megfeledkezni!” Könyveit oroszul írta, hiszen orosz iskolákba járt, de azokat lefordíttatta magyarra és angolra. „Én vagyok a világ leggazdagabb embere!” – mondta vidáman. – Erre egy hölgy egy alkalommal megjegyezte, maga bolond! Hisz Bill Gates a leggazdagabb ember. Hallotta valaha, hogy Gates ezt mondta volna? – Nem. – No látja, én mondom. Mert én írom könyveimet, én saját költségemen fordíttatom le és adom ki azokat! Én vagyok a leggazdagabb, mert egy egész életet tudok elmondani.
Egy kérdésre válaszolva, mely azt firtatta, utána nézett-e mi történt az apjával, elmondta, 1948-ban Magadanból egy kocsis szabadult. Így tudták meg, miképpen kínozták egy hónapon át a kezdetben az apját és mi lett a sorsa.
A sztálini gyakorlat ugyanis az volt, hogy ha Mogilevben 30 embert tartóztattak le és Vityebszkben 50-et, de Babrujszkban csak 10-et, a KGB gyanút fogott. Ott valami baj van! Az ellenség befurakodott a vezetésbe, nincs éberség. Miután ezt helyben is megtudták, hamar még száz embert tartóztattak le. Egy hivatalos, szigorúan titkos irat került a kezébe, melyen Sztálin aláírása szerepelt. Az 1937-es irat kvótákat közölt, hol, mennyi embert kell meghurcolni. Belorussziában 12.000 embert kell letartóztatni, ebből 2000-et azonnal le kell lőni. Apja rossz helyen volt rossz időben. Ezért állítja, Hitler jobb volt mint Sztálin. Hiszen itt nem malacokat, csirkéket kellett levágni, hanem saját állampolgárokat! Apja dossziéjának számát megtelefonálták neki, de elfoglalt ember lévén, nem volt ideje azt megtekintenie. Majd egy megfontolandó gondolattal fejezte be kassai előadását:
„Ha úgy érzed, nem vagy szerencsés, vagy átok ül rajtad, vagy azt gondolod, a Jóisten megbüntetett, olvasd el apám leveleit. Akkor meglátod milyen gazdag az élet, s milyen örömteli.
Múlt nélkül nincs jövő, ne feledjétek!”
Az utolsó mondat már csak azért is aktuális, mert november 17-én a kassai Fő utcán kommunista tüntetés zajlott, melyre vagy százan mentek el. Vladimír Rott fontos küldetést teljesít. Felhívja a figyelmet a kommunizmus borzasztó bűneire!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/11/31146.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31146_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31146_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31146_3.jpg” width=”160″ height=”106″ title=”Rott” }Rott{/japopup}
