29970

Iveta Radičová vette át a védelmi tárca irányítását, miután az az SaS-esz Ľubomír Galko menesztése után miniszter nélkül maradt.

Hírügynökségi értesülések szerint a tárca irányítását felajánlották Ján Figeľ közlekedési miniszternek, aki azonban nem fogadta el azt. Arról, hogy a tárca vezetését bizonyos időre formálisan a kormányfő veszi át, már pénteken megegyezett Radičová Ivan Gašparovič köztársasági elnökkel. Gašparovič ugyanis nem akarja, hogy Galko bejárjon a hivatalba. Galko tagadja, hogy még most is ő irányítaná a minisztérium működését, de szavai szerint a miniszterelnök asszonnyal megegyeztek abban, hogy tovább fog tartani a minisztérium átadása, ezért jár be. „Szerda óta egyetlen iratot sem írtam alá, mindent az államtitkár ír alá” – jelentette ki Galko még vasárnap. Visszautasította azt is, hogy titkos iratok jutnának így a kezébe. Ennek ellenére pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a Katonai Elhárításból kijutott információkért egy idősebb tiszt a felelős, aki elutasította a hazugságvizsgálaton való részvételt.

„Eljöttem, hogy megegyezzek az egyes főosztályok vezetőivel, a hivatalvezetővel és az államtitkárokkal a munka folytatását illetően a minisztériumban” – mondta Radičová már távozóban a minisztérium épületéből. Arról azonban, hogy hogyan juthatott Galko a pénteki sajtótájékoztatóján ismertetett információkhoz, állítólag nem volt szó az Ondrejcsák Róbert államtitkárral való találkozón.

Felvidek.ma, dé