31433

 Myrai avagy Barii Szent Miklós (december 6.) a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója. Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon.

Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában így ír róla: Szent Miklósnak, a kis-ázsiai (lükiai) Myra püspökének (†350 körül) igaz arcát a Mikulás vattaszakálla eltakarja, azonosítását a köréje nőtt legendabokrok lehetetlenné teszik. Így aztán 1968-ban ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került, hallatlan közkedveltségének köszönhetően azonban helyi tiszteletét megengedte az egyház. Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században – azóta ülik temetése emléknapját december 6-án –, majd átterjedt Itáliára is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitelével (1087) vált valóban egyetemes szentté.

A Magyar Néprajz 2004-ben megjelent írásában úgy rögzíti, hogy ma a Mikulásnak két alakja él: az éjjel titokban ajándékot hozó és a megszemélyesített büntető, ajándékozó alakoskodó. Néhol úgy látszik, az ijesztő „láncos Miklós” és a jóságos, ajándékosztó püspök figurája összeolvadt. Az ajándékozás ma ismert formája falvainkban körülbelül ötven éve terjedt el, és még később a piros ruhás Mikulás figurája.

Az 1930-as években az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Ma jelmezes Mikulás keresi fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek vannak. Egy faluban többen is járnak, de csak a közelebbi rokonokhoz, ismerősökhöz. Kosarába, puttonyába a szülők, nagyszülők, keresztszülők teszik az ajándékaikat. A Mikulás szavaltatja, énekelteti, kikérdezi a gyerekeket. Ha szükséges, „virgácsot” is ad, amit a szülők jól látható helyre tesznek, hogy alkalomadtán figyelmeztessék a Mikulásnak tett ígéretére. A Mikulást néhol ördög vagy krampusz is kíséri. A Mikulás látogatása után teszik az ablakba a lábbelit a gyerekek.

Pósa Lajos, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtője, gyermekek Pósa bácsija így örökíti meg a szokást a Mikulás című versében:

Öreg Mikulásnak
Van egy nagy csizmája,
Benne a világot
Egy éjjel bejárja.

Amikor egyet lép,
Száz mérföldet halad:
Meg-megáll csöndesen
Minden ablak alatt.

Öreg Mikulásnak
Van egy tarisznyája:
Mindenféle jónak
Az a kincsestára.

Van benne könyv, puska,
Trombita, kard, fa-ló..
Mikulás azt mondja:
Jó fiúknak való.

Van benne kis edény,
Baba, cukor, dió…
Mikulás azt mondja:
Jó lányoknak való.

Csizmát meg cipellőt
Tesznek az ablakba:
Kedves ajándékit
Sorra belerakja.

Reggel az ablakról
Tudják is mindjárt,
Hogy a jó Mikulás
Az éjszaka itt járt.

Laci oda se néz,
Tudja már előre,
Hogy suhogó virgács
Van a cipellőbe!

Rimaszombatban a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat otthonába már december 2-án megérkezett a Mikulás (felvételünkön), hogy a leendő s a frissen avatott cserkészeket megajándékozza. Hosszú útján azonban megtréfálták, s kicserélték a puttonyát. Míg a cserkészek esti portyára indultak, hogy megleljék a csomagot, addig a legkisebbek verseket mondtak a Mikulásnak, melyet a Magyar Interaktív Televízióban nézhetnek meg.

* * *

A kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskolában december 5-én járt a Mikulás. A főszervezők a kilencedikesek voltak. Már reggeltől alig lehetett bírni az alsósokkal, már lázban égtek. Nagy csengőszóval érkezett meg a várva várt Mikulás udvari kíséretével, az angyalokkal, ördögöcskékkel és a rénszarvassal. A kicsik megilletődve szavaltak, énekeltek. Persze a gimiben is járt a Mikulás, csak ők ettől nem szeppentek meg. Tízre a felső tagozat levonult a tornaterembe, és egy fantasztikus mikulási kvízt rendeztek Ferencei Andrea vezényletével. Volt ott turistalátványosságok felismerése, dalszöveg helyesírása, a téllel kapcsolatos szólások és közmondások gyűjtése, angol keresztrejtvény, matek gondolkodtató feladat. A kvíz végén minden osztály előadta a Karácsonyi pásztorjárás I. tételét. Mivel a kilencedikeseknek már nincs énekórájuk, ők latin amerikai táncokat táncoltak- tánciskolai tudásukat elevenítették fel. A háromtagú tanári zsűrinek nehéz feladata volt, de végre megszületett a sorrend: A legügyesebbek a nyolcadikosok lettek, őket követte a 9.B, a dobogó harmadik fokára pedig a 9. A léphettek fel. A diákok letesztelhették általános tudásukat is. A Mikulás napnak ezzel még nem volt vége, este fergetegeset diszkóztak a tornateremben. – tudtuk meg Tóth Mónikától.

* * *

A Komáromi Jókai Színház – az előző évekhez hasonlóan – most sem feledkezett meg arról, hogy egy kis ajándékkal kedveskedjen a közelgő ünnepek előtt gyermeknézőinek. Hosszas egyeztetés és tárgyalás után ― mint minden évben most is ― vendégünk volt a Mikulás. A neves északi vendég december 5-én Miklós nap előestéjén látogatott el színházunkba. Az eredeti terv szerint a szülőkkel-gyerekekkel együtt szerette volna megnézni a nemrégiben bemutatott Szegény Dzsoni és Árnika című zenés meseelőadást, de az útviszonyok és a sok kötelezettség miatt csak az előadás végére futott be kis nézőink legnagyobb örömére. Az ajándékosztásban segítségére volt az előadás két főszereplője Szegény Dzsoni és Árnika királykisasszony is. Miután a Mikulás kipakolta kosaraiból a nézőgyerekek számára készített csomagokat sietősen elbicegett, mondván nagyon sok helyen várják még. Ami utána maradt: sok mosoly, csillogó gyerekszemek, papírcsörgés, maszatos szájak… és az ígéret, hogy jövőre is eljön. – tudtuk meg Botik Linda közönségszervezőtől.

* * *

Kedves Olvasóink! Biztosak vagyunk benne, hogy Önökhöz is ellátogatott a Mikulás. Kérjük, hogy az info@felvidek.ma e-mail címre írják meg szerkesztőségünknek, hogy Önök hogyan fogadták a Télapót.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31409, 31450″}