1752-ben két énekeskönyv került kiadásra zempléni nyelvjárásban (a történelmi Zemplén, Ung, Szepes, Abaúj Vármegyék területén élő szlovákok nyelvjárása, ford. megj.) Hlasz pobosnoho spéványa (1752) – énekeskönyv és a Svetoho Dávida kralya a proroka szto i pedzesátz soltári (1752) – énekeskönyv.
A következő honlapon megtekinthető néhány szemelvény ezekből az énekeskönyvekből, de más zempléni nyelvjárásban írt lelki irodalomból is, amit 1750 és 1758 között adtak ki. http://ilonas.net/valal/kalvinski.
A Kónya házaspár, az általuk írt „A kálvini reformáció Kelet-Szlovákiában” c. kiadványban a 180-ik oldalon ezt állítja: „Öt kelet-szlovákiai nyelvjárásban írt liturgikus könyv kiadása felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt a szlovák kálvinisták számára a tiszáninneni egyházkerületben. Az elkövetkező időszakban, a 18. század második felében nem csak az istentiszteletek megtartását, a tanítást és hitoktatást segítették, hanem a hitük megőrzését is az addig elterjedt kálvinizmus perifériáján, a folytonos rekatolizációval való mindennapi konfrontációban.”
Néhány adat ezen kiadványok kiadásának hátteréről
A Szatmári békét követő a 18. században zajló vértelen rekatolizáció jelentősen veszélyeztette a szlovák reformátusokat (ne feledjük, hogy a szlovák, mint kodifikált nyelv még mindig nem létezett, a szlovák reformátusok abban az időben zempléni nyelvjárásban beszéltek). A tiszáninneni egyházkerület érzékelte ezt a problémát, és igyekezett segítséget nyújtani a szlovák nyelvű gyülekezeteknek (bővebben: Kalv. Ref. na Vých. Slovensku, 175 – 180. old). A Tiszáninneni Egyházkerületet négy egyházmegye alkotta: a borsodi, abaúji, zempléni és az ungi. A többi egyházkerülettől abban különbözött, hogy majd két századon át nem állt az élén legfelső képviselő (püspök, ill. szuperintendens). Csak az uralkodó parancsára, kényszerből választották meg 1934-ben első szuperintendensüket. A 18. század közepén kezdett el a Tiszáninneni Egyházkerület vezetése komolyan foglalkozni azzal, hogy keresse a szlovák reformátusok segítésének a módját. Csáji Márton szuperintendens legnagyobb érdeme a szlovák gyülekezetek fennmaradása tekintetében abban állt, hogy a szlovák (zempléni) reformátusok számára biztosította öt lelki kiadvány kiadását 1750 és 1758 között. Első hallásra ez magától értetődőnek tűnik, de vegyük figyelembe, hogy csak száz évvel később kodifikálták az irodalmi szlovákot. Az evangélikus egyházban cseh irodalmat használtak a szlovákok szükségleteire. Csáji Márton vezetésével a Tiszáninneni Egyházkerület döntést hozott az alapvető lelki irodalom kiadásáról a korabeli szlovák reformátusok anyanyelvén – zempléni nyelvjárásban – noha hivatalosan ez a nyelv tulajdonképpen nem létezett. A Tiszáninneni Egyházkerület tehát egy századdal štúrék előtt fontos kiadványokat ad ki, amelyek felbecsülhetetlen módon segítették a szlovák reformátusokat nyelvük és hitük megőrzésében. A zempléni nyelvjárás a mai napig használatos, és sok szlovák református (egyetemi végzettségű is) kelet Szlovákiában jelenleg is otthon, ill. a magánéletben e nyelvjárást használja. Sok református még mindig érzelmileg kötődik e nyelvjáráshoz. Mennyivel inkább így volt ez a 18. század közepén, amikor az irodalmi szlovák nyelv még nem létezett. A zempléni – szlovák reformátusok így olyan kiadványokat vehettek kézbe, amelyek a szívükhöz közelálló nyelven íródtak. Csáji Mártonnak az érdemi munka elvégzésében három alkotó segített: Jesenius György, a málcai református lelkész, Spáczay András, a bánóci lelkész és a rákóczi földesúr, Rákóczi András. E három nemes ember végezte el ennek a fontos lelki irodalomnak magyarból a zempléni nyelvjárásba való lefordítását. Mivel azonban a zempléni nyelvjárás helyesírása nem létezett, az említett kiadványok magyar helyesírással íródtak.
Mutatóban a Kol 3, 16-ban található igevers így nézett ki:
„Utstze a napominajtze se szpoletsnye Soltarami Spevami a Pesnyemi duchovnimi, sz milostzu spévajútz u sértzu szvojem Pánu.”
Összesen 5 kiadványt adott ki a Tiszáninneni Egyházkerület:
Mali katechizmus (1750) – Kiskáté
Hlasz pobosnoho spéványa (1752) – énekeskönyv
Svetoho Dávida kralya a proroka szto i pedzesátz soltári (1752) – énekeskönyv
Radosztz sértza pobosnoho (1758) – imakönyv
Agenda (1758) – A sákramentumok, temetés, keresztelés és házasságkötés kiszolgáltatásának rendtartása
Az említett kiadványok nyomtatását a Tiszáninneni Egyházkerület rendelte meg, a Kiskátét és Énekeskönyvet Debrecen városa saját költségein nyomtatta ki. Az imakönyvet a hívek, különösen a szlovák gyülekezetek nemesei gyűjtésének jövedelméből adták ki.
Reformata, Felvidék.ma
