32424

A galántai Kodály Zoltán Alapiskolában február 9-10-én 36 kis elsőst írattak be a 2012/2013-as tanév első évfolyamába. Deákiban 11 gyermeket írattak be. (Frissítve: a Galántai járás adataival!)

“Az eredményt sikerként könyvelhetjük el, főleg azért mert nőtt a galántai illetőségű gyerekek száma. Galántáról 26 kisgyermek, a környező falvakból pedig tízen járnak majd hozzánk szeptembertől” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Oláh Hajnalka, galántai iskola igazgatónője, hozzátette, hogy a galántai magyarság egy jó része már évek óta a szlovák iskolákat választotta.
“Az iskolánkban folytatott minőségi oktató-nevelő munkának köszönhetően ez úgy látszik most változóban van. Külön ki kell emelnem azokat a szülőket, akiknek gyermekük szlovák óvodába jár, ám iskolaként már a magyar nyelvűt választották. Köszönjük a szülők bizalmát, az óvodában tanító pedagógusok lelkiismeretes munkáját. Ezt mi sok-sok munkával, türelemmel és szeretettel szeretnénk viszonozni.” – nyilatkozta az igazgatónő.

A Deáki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában január 24-én a beíratási program alkalmával az ovisok látogattak az iskolába,  akiknek foglalkoztató órát tartottak. “A hagyományokhoz híven elkísérték őket szüleik és az óvónénik is. Először az ünnepi foglalkoztató órát tartottuk meg, ahol az ovisok az elsősökkel együtt játszottak, megismerkedtek az iskolások tanszereivel, segédeszközeivel. Majd ismert meséket dramatizáltak, báboztak, miközben megfigyeltük iskolaérettségüket, kifejezőképességüket, talpraesettségüket.” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kádasi Erika igazgatóhelyettes.
Minden jövendőbeli elsős tolltartót kapott és néhány kis ajándékot. Az igazi beíratás ezután kezdődött, mert az ovisokkal édesanyjuk kíséretében külön-külön elbeszélgettek és hivatalosan is beírták őket a 2012/2013-as tanév elsőseinek névsorába. A jövő tanévben valószínű, hogy 11 tanuló látogatja majd az első osztályt.

A Galántai járás magyar tannyelvű alapiskoláiba összesen 224 elsőst írattak be. Ez az előző tanévhez képest 18 gyermekkel több.
Galánta – Kodály Zoltán MTNY Alapiskola – 36
Nádszeg – MTNY Alapiskola és Óvoda – 36
Felsőszeli – Széchenyi István MTNY Alapiskola és Óvoda – 23
Nagyfödémes – Borsos Mihály MTNY Alapiskola – 19
Tallós – MTNY Alapiskola és Óvoda – 17
Jóka – Gregovits Lipót MTNY Alapiskola – 15
Nagymácséd – Mészáros Dávid MTNY Alapiskola – 14
Vága – MTNY Alapiskola – 11
Hidaskürt – MTNY Alapiskola és Óvoda – 11
Vezekény – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 9
Alsószeli – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 8
Feketenyék – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 6
Diószeg – MTNY Alapiskola és Óvoda – 6
Királyrév – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 5
Nemeskajal – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 4
Vízkelet – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 2
Nemeskosút – MTNY Alapiskola 1-4. évf. – 1
Taksony – MTNY Alapiskola 1-4. évf. és Óvoda – 1  
Alsóhatár – MTNY Alapiskola 1-4. évf. és Óvoda – 0

Felvidék.ma