32580

 „Az, hogy büszke vagyok a népemre, korántsem jelenti azt, hogy kevésbé vagyok büszke a hazámra” – mondta Vujity Tvrtko, a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karán tartott előadása során.

A filmvetítéssel egybekötött találkozó a nemzetköziség és nemzetfelettiség jegyében telt, hiszen egy rövid angol nyelvű videóval kezdődött, amely összegezte az előadó tevékenységét, majd személyes élménybeszámolójával folytatódott. Meglepő humorral és iróniával mesélt a kezdetekről, arról, hogy olykor-olykor a hazugság volt az egyetlen eszköz az igazság feltárására, majd büszkén kalandozott emlékeiben: szó volt a világszenzációként ismert észak-kóreai küldetéséről, Türkménbasy birodalmáról és a Tatárföldön felkutatott, majd hazahozott utolsó hadifogolyról, Toma Andrásról is.

Tvrtko rendkívüli előadásában kiemelte, hogy célja a mindennapi hősök s nem a bulvár által hőssé avatott emberek támogatása. Tudatosítanunk kell, hogy akadnak nehezebb sorsú társaink is. Küldetésének és álmának tartja, hogy a hátrányos helyzetben lévőkön segíteni tudjon, s ezzel akár ösztönözze a mindennapok emberét is. A köztudat „veszélyesen utazó újságíróként” ismeri Vujity Tvrtkot, kinek elmondása szerint kalandjai előtt úrrá lesz rajta az egészséges félelem, de megéri, mert minden egyes sors, mellyel élete során találkozott, egyre erősebbé teszi, amiből meríteni tud a következő szívügyének tartott feladat megoldásához.

SZR, Felvidék.ma