Chevrolet Aveo

Amikor a Daewoo Chevroletté avanzsált, sok nem kívánatos örökséget kellett felszámolnia. Egyszerűbben szólva: az egész addigi modellskálát. Így lett például a Matizból Spark, a Kalosból pedig Aveo. Viszont távolról sem a névváltozás a leglényegesebb, hanem az, hogy ezek az autók valóban óriási minőségi előrelépést jelentettek az elődökhöz képest – miközben nagyjából megmaradtak az addigi árkategóriában. Jó példa erre az új Aveo, amelynek ötajtós változatát nemrég teszteltük.

Alaktan

„Az újdonság a márka teljes megújulását hirdeti, teljes egészében kiradírozva a köztudatból az olcsó koreai autó szellemképét” – olvastam egy ismertetőben az új Aveóról. S bár a megfogalmazás kissé fellengzős, lényegében igaz. Az előd külsejének jellegtelenségét például olyan dinamikus, már-már agresszív fazon váltotta fel, amelyen akár audis stíluselemeket is felfedezhetünk, lásd a masszív, kétrészes hűtőmaszkot. A fényszórók együttese is rendkívül mutatós, ugyanez mondható el a hátsó lámpákról is. Az ízléses vonalvezetésű karosszéria egy minivanéra emlékeztet, ugyanakkor háromajtósnak tűnik, mivel a hátsó ajtók kilincsét „alfásan” álcázták. A szokatlanul sarkos hátsó szélvédő is szép látvány, ráadásul felül effektív légterelő keretezi. Egy szó mint száz: csinos darab ez az autó!

Belvilág
Az utastér meghatározó eleme a középső műszeregység: az analóg/digitális, kör/téglalap kombináció szokatlan és vonzó egyben. Ja, és még egy apróság: kitűnően olvasható. A hosszú középkonzolon tökéletes szimmetriát alkot a rádió és a légkondi kezelőpultja. A kormány és a kapcsolók a nagyobb testvér Cruze-t idézik, a kettős kokpit pedig egyenesen a Corvette öröksége. Az ülések elöl-hátul kényelmesek; az elülsők magasságban is állíthatók, a hátsók előtt kellő méretű lábtér alakítható ki, lásd a megfelelő ábrát. A volán szintén két síkban állítható. A koffer picit alulméretezett (a négyajtósé 502 literes!), bővítésekor elég magas küszöb keletkezik, viszont kettős padlóval rétegezhető. Kisebb pakolóhelyből rengeteg van: dupla kesztyűtartó, fiók az anyósülés alatt és a középkonzol két oldalán, három pohártartó, 1,5 literes flakont befogadó elülső ajtózsebek. Erősen kifogásolható viszont a felhasznált anyagok minősége, amely már-már a Daewoo-érára emlékeztet: nagyjából ott kopog minden, ahová nyúlunk. Ami a szereltséget illeti, ismét jó pontok következnek, mert már alapfokon standard tartozék a 6 légzsák, a kipörgésgátló, a menetstabilizáló rendszer, a dombsegéd, a tempomat és a 4 hangszórós, mp3-as rádió; a tesztelt legmagasabb LTZ szint többlete a kézi légkondi, a Bluetooth rendszer, a 6 hangszóró és a hátsó parkolószenzorok.

Az országúton
Az autót a legerősebb benzinmotorral teszteltük; teljesítménye az 1,6-os szívómotorok átlaga, fogyasztása szintén. A vegyes forgalomra hirdetett 6,6 liter itt is illúzió, a teszt során ennél pontosan egy literrel mértünk többet. Javítana a helyzeten egy hatodik fokozat, de az csak dízelverzióhoz van. Egészében véve elfogadható dinamikával lehet közlekedni a 115 lóerős autóval, és menettulajdonságai is abszolút kiszámíthatóak. Csakis hazardőr módon vett kanyarokban érződik némi alulkormányozottság, de a kitörési szándéktól még ilyekor is messze van; a far lengedezését pedig a minimális hátsó túlnyúlás eliminálja.

Vas Gyula
(A szerző felvételei)

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1598 cm3
Teljesítmény: 85 kW (115 LE)/6000min-1
Nyomaték: 155 Nm/4000min-1
Sebességváltó: ötfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 183 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,3 s
A csomagtér űrtartalma: 290–653 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 8,9/5,3/6,6 l/100 km
Ár: 12 390euró
Az alapmodell ára: 9690 euró

{phocagallery view=category|categoryid=414|limitstart=0|limitcount=0|type=1}