32552

Több szlovák újság annak nézett utána, az előrehozott parlamenti választások bejelentését követően a február 18-ai hivatalos választási kampányig mely párt mennyit költött önmaga reklámozására.

A pártok maguk „vallották be“ eddigi kiadásaikat. Ebből az olvasható ki, hogy a legtöbbet az SZDKU-DP és a Szlovák Nemzeti Párt költött. Az SZDKU 1,3 millió eurót, a Szlovák Nemzeti Párt 1,1 milliót. A Szabadság és Szolidaritás 612 ezer eurót vallott be, a Smer 283 ezret, a Kereszténydemokrata Mozgalom 281-et, a Most-Híd 276 ezret. A szlovák sajtóban a választásokon induló politikai szubjektumok közül folyamatosan emlegetett 9 közül Matovič listája és a 99 Százalék nem közölt semmilyen adatot, az utóbbi arra hivatkozik: az előkampányát egy civil szervezet finanszírozta, a fő szponzor pedig annyit árult el, 2 millió eurót szán a kampányra.
Azok közül, akiket a szlovák sajtó meg sem említ, portálunk információi szerint 300 ezer eurót költött eddigi kampányrendezvényeire és reklámjaira a Magyar Koalíció Pártja az összességében tervezett 500 ezer eurós kiadási csomagjából.
A Creo/Young reklámügynökség igazgatója a Hospodárske novinynak a közölt összegek alapján azt mondta: többé-kevésbé reálisak. Talán csak a kereszténydemokratáké kisebb említésre méltóan a vártnál. Michal Ruttkay szerint azonban másként fest az ábra, ha a kiadások összetevőit is megnézik. Ezt amolyan kimeríthetetlen „népművészeti variálásnak“ nevezi. Leszögezi: a külföldről importált kampányszakértők kizárólag az egyes pártok által képviselt értékek tisztelete és szeretete miatt dolgoznak, mert hivatalosan bért, munkadíjat egyikük sem kap. Az SZDKU kimutatása alapján sokat költ közvélemény-kutatásokra, de nem költött még plakátokra. A KDM 663 euróért utazza körbe Szlovákiát, ami nonszensz, mert ha a jelöltjei a saját zsebükre utaznak, azt is ki kellene mutatni szponzori adományként, költségként. A Szabadság és Szolidaritás egyetlen eurót sem költött közvélemény-kutatásra, saját állítása szerint. (Epésen megjegyzi: a jóslás költségeit a törvény nem kéri.) A Most-Hídnál pedig a bevallott nyomdaköltségek árulkodóak. Ruttkay szerint ez a párt változtatja folyamatosan a plakátjain az üzeneteket, jelszavakat, mégis azt állítja: mindössze 4 000 eurót tesznek ki a nyomdaköltségei. A kinyomtatott plakátmennyiséghez képest ez az összeg hazugság.

NGYR, Felvidék.ma