szigeti laszlo 09

Mint arról hírportálunk már február 19-én beszámolt Nyitra Megye Oktatási Szakosztálya megszüntetné az Ógyallai Szakközépiskolát. Szigeti László, az MKP szakmai alelnöke is összefogásra buzdít.

“Újra támadják magyar szakközépiskoláinkat. A Nyitra Megyei Önkormányzat, a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Ógyallai Szakközépiskola fenntartója megszüntetéssel fenyegeti a valamikor Mezőgazdasági Gépjavító Szakközépiskolának nevezett intézményt. Nem véletlenül utalok az iskola régi, közismert nevére, hisz így vált ismertté a múlt század 50-es, 60-as éveiben, s biztosította a környék mezőgazdasági gépjavító szakembergárdáját. Tény, hogy az elmúlt húsz év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a tizedére csökkent, s ez nagyban befolyásolta a fiatalok érdeklődését az iskola iránt. Annak ellenére, hogy az iskola profilt váltott, s más képzési szakokat is bevezetett, a tanulói létszám fokozatosan csökken. Jelenleg csaknem 180 tanulója van az iskolának, s a fenntartó a folyamatos diákcsökkenésre és az iskola kedvezőtlen gazdasági helyzetére hivatkozva az intézmény megszüntetésével fenyeget. Ha viszont megvizsgáljuk a megye középiskolai hálózatát, hasonló, vagy ennél alacsonyabb tanulói létszámmal is működnek középiskolák. Természetesen más tanítási nyelvűek, mint az ógyallai. Néhány évvel ezelőtt a megye „jóvoltából” megszűnt a komoly múlttal rendelkező Gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskola, tavaly a Zselízi Gimnáziumot költöztették át a szlovák gimnázium épületébe, most az Ógyallai Szakközépiskolát akarják bezárni. Mi várható ezután, melyik magyar középiskolánk rettegjen a Nyitra megyei nagy szlovák koalíció dölyfös képviselőinek döntésétől? A lassú halál sorsa fenyegeti középiskoláink egy részét. Megint a „rólunk, nélkülünk” elv érvényesülhet. Egyetlen megoldás van, hogy iskoláink sorsáról mi magunk dönthessünk. Ez pedig az oktatási önrendelkezés nélkül lehetetlen. A hét elején tartott Nyitra Megyei Önkormányzat tanácsának ülése formai és törvényi hiányosságok miatt levette napirendjéről az Ógyallai Szakközépiskola megszüntetésével kapcsolatos anyagot. Időt nyertünk, de meddig? Az MKP megyei képviselői küzdenek, harcolnak az iskola megmaradásáért. Sajnos a végső szavazásnál a matematika könyörtelen – kevesen vannak. Mégis, fogjunk össze, szülő és pedagógus, iskolatanács és városvezetés, környező falvak és civil szervezetek!
Az Ógyallai Szakközépiskolának Ógyallán kell maradnia.” – írja közelményében Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32510″}