32703

Február utolsó péntekén, az az 24-én Nagykaposon több mint háromszáz ember sereglett össsze a városi kultúrházban.

A hét órától kezdődő regionális kampányest során a képviselőjelöltek közül Mihók Gábor, az MKP Nagymihályi járási elnökeként mondott először beszédet, aki egyben a keleti régió elsőszámú parlamenti képviselőjelöltje is. Beszédében kiemelte, hogy felemelő érzés látni, hogy ennyi sokan akarják a változást március 10-én és felhívta a figyelmet a közönség irányába, hogy a választások után mindenképpen 150 parlamenti képviselő lesz megválasztva és csak rajtunk múlik, milyen erős lesz a felvidéki magyarság képviselete, amelyet egyedüli pártként csak az MKP vállal fel. Ezt követően Bárdos Gyula, az MKP Országos Tanácsának elnöke szólt a közönséghez. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy az MKP készítette el egyedüli pártként úgy a programját, hogy meghallgatta a lakosság véleményét. Vadkerti Imre fergeteges előadása után Kökény Attila lépett színpadra. A beszédek és a zenés produkciók közben az MKP jelenlévő palramenti képviselőjelöltjei két alkalommal is színpadra lettek szólítva. Először a bemutatás céljából, majd azért, hogy a közönséggel együtt elénekelhessék a magyar Himnuszt. A rendezvény után jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este a kultúrház előcsarnokában.

Z.K, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/02/32703 1.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/02/32703 2.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/02/32703 3.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/02/32703 4.JPG” width=”150″ height=”106″ title=”nagyítható” }nagyítható{/japopup}