carnogursky

Ján Čarnogurský, a rendszerváltás egyik szlovákiai kulcsfigurája, volt KDH-elnök és miniszterelnök gondolkodik az államfőjelöltségen.

Még van ideje, Szlovákia két év múlva, 2014 tavaszán választ új köztársasági elnököt. A jelenlegi államfő, Ivan Gašparovič az alkotmány értelmében harmadszor már nem indulhat.
Čarnogurský akkor indulna, ha kedvező fogadtatása volna jelöltetésének. Úgy véli, több évtizedes tapasztalata a politika világában és a közéletben alkalmassá teszi őt az államfői tisztség betöltésére. Čarnogurský még ebben az évben dönteni kíván ebben a kérdésben.
Azt már most is tudja, hogy pártjelöltként nem pályázza meg a köztársasági elnöki tisztséget, csakis úgy, hogy polgári jelölt lesz, miután összegyűjti az ehhez szükséges támogató aláírásokat. A pártok irányából érkező támogatástól azonban nem zárkózik el. Mindenesetre Robert Fico kormányáról már úgy nyilatkozott, hogy az tökéletes. Anyapártjában, a Kereszténydemokrata Mozgalomban (KDH) még nem folytatott megbeszéléseket esetleges államfőjelöltségéről. A KDH mindenesetre, mint a jobboldal legerősebb pártja, erős jelöltet kíván indítani – mondta a Sita hírügynökségnek Pavol Abrhan alelnök. Ľudovít Kaník frakcióvezető azt tartaná jó lépésnek, ha a jobboldali pártok megegyeznének egy közös jelölt támogatásában, ugyanis csak így van esélyük a sikerre a majdani baloldali, Smer által támogatott jelölttel szemben. Ettől a parlament fenegyerekének számító Igor Matovič máris elzárkózott. Az Egyszerű Emberek vezetője szerint olyan jelöltre van szükség, akinek semmi köze a politikai pártokhoz, az ún. harmadik szektorból kellene érkeznie.
Tomáš Koziak politológus szerint Čarnogurský esélyeit rontja, hogy hosszú évek óta kivonta magát a politikai életből.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31116,27962,25875,24511,20122″}