32918

 A március 10-i pusztító tűzvész után szakemberek a műkincsek megóvásán dolgoznak. A vár fedetlen maradt, a területet a hadsereg őrzi. Csütörtökön szállítják a tárlókat Kassára.

Daniel Krajcer leköszönő kulturális miniszter március 13-án, azaz ma délután újra meglátogatja a várat, ahonnan sajtótájékoztatót tart.

Mint arról beszámoltunk március 10-én, szombaton fél kettőkor begyulladt a vár alatti füves terület, a tűz fokozatosan terjedni kezdett. Az észak-nyugati résznél, a kőbástya zsindelyteteje lángot kapott, s ezen a felső szintekre elterjedt a tűz. Több mint hat órán pusztított a tűz, míg sikerült azt megfékezni. A tetőszerkezet azonban teljes leégett. A mennyezet nagyobb része kibírta a terhelést, így a műkincsek kevésbé károsodtak, a berendezés kb. 90%-a megmaradt. A legnagyobb kárt a gótikus palotában keletkezett tűz okozta, ahol benn égett Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye.

Szombaton a helyszínre utazott Daniel Lipšic belügyminiszter és Daniel Krajcer kulturális miniszter. Óriási tűzkárról számoltak be, s biztosítottak arról, hogy rekonstruálják a várat. Az esti órákban sajtótájékoztatót tartottak, miszerint a vár be volt biztosítva és a leégett tető felújítását még nyárra meg akarják valósítani. A belügyminiszter tájékoztatása szerint a tűzvész okozóinak kilétét kiderítették. Kiskorúakról van szó, így büntetőjogi felelősségre vonásuk kétséges. Ezt a rendőrség is megerősítette. Közveszélyokozás miatt indítottak eljárást 11-12 éves fiúk ellen, akik cigarettázás közben felgyújtották a domboldalon a füvet, amiről elterjedt a tűz.

A válságstáb március 11-én, vasárnap összeült s döntöttek a vár ideiglenes befedésének módjáról. Másnap, március 11-én vasárnap délután sűrű eső esett Krasznahorkán. Este az erős szél hatására pedig a gerendák egy része lángba kapott, melyhez hét órakor újra tűzoltókat riasztottak. Viszonylag hamar eloltották a tűzet, de az egyik teremben a gerendák már nem bírták a terhelést, s beomlott a mennyezet. A szalonból sikerült viszont kimenteni a festményeket, a szekrényt, a székek nagy részét.

A héten a biztosító felméri a valós kárt, azt követően a tárlatot a rekonstrukciós munkálatok idejére elszállítják. A műkincseket a kassai Műszaki Múzeumba kerülnek, míg a felújítás tart. Eugen Labanič, a kassai múzeum igazgatója úgy nyilatkozott több termet is biztosítanak a tárlóknak és kiállítási tárgyaknak. A szállítást csütörtökre tervezik. Az értékes műkincseket egy 30×20-as biztonságos helyiségben helyezik el a Repülőgép Múzeumban. A Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója, Robert Pollák megjegyezte, hogy most óriási érdeklődés van a múzeum, s a műkincsek iránt, de ehhez tragédiának kellett bekövetkezni, hogy az emberek felfigyeljenek rá.

Barczi Gyula művészettörténészt, az Andrássy család és a vár történetének feldolgozója mély megrendüléssel értesült a történtekről, érthetetlen tartja, hogy a műkincseket nem azonnal szállítják biztonságos helyre, hiszen a belső tereket hamu fedi, s a mennyezet újabb beomlása fenyegeti a többi termet is, ezért komoly óvintézkedéseket kell betartani. Hogy pontosan mennyit sikerül megmenteni a várból, csak azután derül ki, ha azt biztonságosan átszállították.

Felvidék.ma

Képgalériánk a tűzről, a tűz utáni állapotokról, s a műkincsek csomagolásáról:

{phocagallery view=category|categoryid=449|limitstart=0|limitcount=10|type=1}

{phocagallery view=category|categoryid=450|limitstart=0|limitcount=10|type=1}

{phocagallery view=category|categoryid=452|limitstart=0|limitcount=10|type=1}

{iarelatednews articleid=”32880,32865,32863,32867,32902″}