33068

 Paksi Zoltán neve a felvidékiek számára sem ismeretlen. Több előadását hallhattuk már az asztrozófiáról, ezúttal a március 20-án kezdődő tavaszról, a tavaszi napéjegyenlőségről, illetve a tavaszi napfordulatról olvashatjuk gondolatai, amely remek lehetőségeket kínálnak mindannyiunk számára.

A tavaszi napfordulat hete a tisztítás és a felszabadulás lehetőségével indul, hiszen március 19-én, hétfőn, József, Bánk és Józsa névnapján a Hold a Vízöntő csillagzatában vándorol tovább és egyre inkább távolodik immár a Bak csillagképétől. Ezen a szép hétfői napon a Szaturnusz trigonja emeli a Hold erejét, minőségeit, ami azt jelenti, hogy ez a nap például kiválóan alkalmas kristályprogramozásra, a Vízöntő csillagkép okán pedig angyalmeditációra is. A Hold és a Szaturnusz kapcsolata mutatja azt, hogy ezen a napon az érzelmi, lelki és spirituális dolgokra érdemes a figyelmünket irányítani, hiszen a Szaturnusz a koncentráció bolygója. A Vízöntő hordozza a szabadság, a tisztaság, a felszabadulás és felszabadítás üzenetét, ezért március 19-én, hétfőn a szabadság erői és energiái intenzívebben működnek bennünk, ugyanakkor nagyon lényeges az, hogy ez a hétfői nap kiválóan alkalmas tisztázásra, böjtölésre és mindennemű tisztításra is.

Március 20., kedd, Klaudia és Alexa névnapja
Ebben az évben ezen a kedden éri el a Nap az ekliptika nulladik fokát, vagyis elkezdődik csillagászati értelemben is a tavasz, asztrológiai értelemben pedig a Nap a Kos jelébe lép. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon érdemes belekezdeni igazán új dolgokba, új minőségekbe. Ez a nap tulajdonképpen az indulásról, az indításról szól. Ezen a napon az indító energiáké a főszerep. Ne feledjük, hogy a Kos jelében járó Napot a Mars planéta uralja, tehát ettől kezdve az erőkkel és energiákkal immáron emelő módon tudunk bánni, emelő módon tudjuk működtetni, hiszen ettől a naptól kezdve a központi csillagunk már a felső égbolton vándorol. Látjuk azt is, hogy asztrozófiai, csillagászati értelemben maga a Nap a Halak csillagzatában tartózkodik, az Uránusszal és a Merkuriusszal már együttállásban van: egy gyönyörű szép háromszöget alkot ez a három égitest a Halak csillagzat visszaúszó halánál, vagyis ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a múltunkkal összefüggésben lévő értelmi és kommunikációs feladatokat jobban meg tudunk oldani, illetve a Merkúr és az Uránusz, mint szellemiséget és tudást jelölő égitestek a Nappal való együttállásuk okán mutatják azt, hogy az értelmi és a szellemi energiáké lesz a főszerep e naptól kezdődően.

Március 21., szerda, Benedek és Napsugár névnapja
Ezen a napon a Hold a Vénusszal alkot szextil kapcsolatot. Ez mindenféleképpen és elsődlegesen arról szól, hogy a kreativitás, a termékenység és a szerelem erői erősödnek fel bennünk. A Hold és a szextil kapcsolatában benne rejlik annak a lehetősége, hogy az érzelmi, lelki, az otthoni és a családi dolgainkat is jobban tudjuk harmonizálni. A lélek szépsége jut kifejeződésre e szerdán. Ne feledjük azt sem, hogy a Vénusz a Kos csillagképében vándorol, a Triangulum csillagképe alatt, és ez bizony azt jelenti, hogy mind a test, mind a lélek, mind a szellem birodalmában ezen a napon nagyobb teljességet, nagyobb szépséget és nagyobb harmóniát tudunk teremteni.

Március 22., csütörtök, Beáta, Izolda és Lea névnapja
Igen-igen érdekesnek, változatosnak és izgalmasnak ígérkezik ez a nap. Március 22-én Újhold lesz a Kos jelében, háttérben természetesen a Halak csillagzat. Nos, az összegzésből születő kezdet napjára virradunk e napon. Újhold lesz, új dolgokat tudunk elindítani ezen a napon. Nagyon lényeges, hogy lássuk azt is, hogy az értelem és az érzelem erőit tudjuk együttműködtetni. Ezen a napon nemcsak értjük, hanem érezzük is a dolgokat, nemcsak érezzük a különböző minőségeket, hanem a bennük lakozó üzeneteket is jobban tudjuk érteni, és pedig azért, mert a Nap a Merkúr és az Uránusz az értelem jelölői elsődlegesen. Ámde föléjük érkezik a Hold, ami az érzelem. Tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy március 22-én, csütörtökön a lélek vezérli, az érzelmek irányítják a szellemet, a gondolatiságot. Ezen a napon világosabban tudjuk látni belső dolgainkat, jobban értjük érzelmeinket, és világosabban tudjuk kifejezni a gondolatinkat is.

Március 23., péntek, Emőke névnapja
A Plútó veszi át a főszerepet, hiszen a Holddal alkot egy 90 fokos fényszögkapcsolatot. A 90 fokos fényszögkapcsolat segíti a konkretizálást, az érzelem, a lélek, a tudta síkján tervként megjelenő dolgok megvalósulását. A Hold és a Plútó fényszögkapcsolata e napon a spiritualitásunk, a lelkiségünk mélységeit és az azokban lévő összefüggéseket és igazságokat tárja és tárhatja fel, hiszen maga a Plútó a Nyilas csillagzatában tartózkodik már egy jó ideje, ámde ezen a napon – a Hold okán – hangsúlyossá válik az ő szerepe. A Nyilas csillagképhez tartozik az isteni igazságok megértése. Az isteni igazságok, az ember szintje fölötti dolgokra való ráérzékelés képessége is. Ezért e nap kiválóan alkalmas a meditációra, kiválóan alkalmas mindazon gyakorlatok végzésére, amelyekkel a mélyebb tudást, a mélyebb bölcsességeket és összefüggéseket akarjuk megérteni és megismerni. E napon kedvez az égi helyzet annak is, hogyha valamiben nagyot akarunk változtatni, gyökeresen vagy akár radikálisan, radikális lépést akarunk megtenni, akkor erre kiválóan alkalmas ez a pénteki nap. Ne feledjük azt sem, hogy mivel a Plútó a Tejúton vándorol, ezért ez a nap az emelkedés lehetőségét, a kiemelkedés energiáit hozza el mindannyiunk számára.

Március 24., szombat, Gábor, Karina és Miléna névnapja
Ezen a napon válik egzakttá a Napnak és az Uránusznak az együttállása. Ez azt jelenti, hogy magasabb ötletek, magasabb gondolatok, magas sugallatok érkeznek el mindannyiunk tudatába. Tehát e szombaton érdemes odafigyelni a váratlanul bevillanó ötletekre, sugallatokra, amelyet erősít természetesen az is, hogy a Nap és az Uránusz együttállása fölött ott van a Pegazus csillagkép. Ugyanakkor ez az együttállás előhozza és felerősíti a szabadságtörekvéseket, a függetlenség erőit és energiáit, hiszen ne feledjük, hogy az Uránusz a végtelen zsenialitás és a szabadság princípiuma. Nagyon lényeges tehát ezen a napon, hogy az értelem erői és energiái dominálnak, és ezen a napon az ötletek, az erők és a gondolatok, sugallatok mindannyiunk nagyobb szabadságát segítik elő.
A szombati nap érdekessége az, hogy a hátrafelé haladó Merkuriusz visszalép a Halak zodiákusi jelébe, a Halak csillagképébe, és ez lehetővé teszi azt, hogy az érzelmi, lelki dolgainkat ettől a naptól elővegyük, megbeszéljük, illetve a Halak-Merkúr az összegző értelemnek a jele, vagyis ettől a naptól érdemes összegezni mindazon érzelmi, lelki dolgainkat, amelyektől megoldást várunk vagy amelyekben szeretnénk magasabb szintekre lépni.

Március 25., vasárnap, Irén, Írisz és Irina névnapja
E napon állítjuk előre az órákat, ekkor kezdődik el a nyári időszámítás Európában. Ezen a napon a Hold a Jupiterrel és a Marssal kerül kapcsolatba. A Marssal egy trigonális aspektust alkot a Holddal. Így ezen a napon az érzelmi és a lelki dolgaink impulzívabban, erőteljesebben jelennek meg. A Hold változásokat hoz és szimbolizál. Az Oroszlán csillagzatában tartózkodó Mars pedig a kreativitást, a termékenységet, az alkotóerőket erősíti. Így ezen a vasárnap is, a lélek alkotó erőinek kedveznek az égi jelek. A Hold és a Mars trigonális kapcsolata ugyanakkor mutatja azt is, hogy az értelem és az érzelem energiái – hiszen a Marshoz azért hozzátartozik (mivel a Kos jelének az ura) az értelem erői és energiái is- egymást támogató módon, egymást emelve jelennek meg március 25-én vasárnap. Így mindenféleképpen érdemes ezen a napon, amennyiben ez szükséges, az otthoni, családi dolgainkra odafigyelni, hiszen ezeket ezen a napon jobban el tudjuk rendezni. E szép vasárnapi napon éri el a Hold a Kos csillagzatát, majd a nap második felében már együttállást alkot a Jupiter bolygóval. Látjuk azt, hogy a Hold és a Jupiter a Kos csillagzat előretekintő fejénél van és ez azt jelenti, hogy a nap második felében érdemes átgondolni a céljainkat, a terveinket, hiszen ez az időszak, ezek az órák – a vasárnap délutáni órák – kedveznek a jövőtervezésnek. Kedveznek annak, hogy valóban olyan dolgokat indítsunk el, olyan dolgokat tervezzünk életünkben, amelyek valóban hosszú távon működnek. A hosszútávú működésben a Jupiter segít, az előretekintésben pedig a Kos csillagzat Tejútra tekintő feje. E vasárnap délutáni és esti órái, amikor a Hold már együttállásba kerül a Jupiterrel, kedveznek a meditációknak, de kedvez az imádságnak is. Ne feledjük, hogy a Tejútra tekintő Kossal gyakorlatilag a magasabb minőségeket érzékelhetjük, a magasabb minőségeket láthatjuk meg. És ezeknek a magasabb minőségeknek a segítségével mindannyiunk élete emelkedik. Áldás kísér minket az úton.

Forrás: Paksi Zoltán www.asztrozofia.hu
Lejegyezte: Illés Sarolta, http://goldspirit.hu/a-tavaszi-napfordulo

Felvidék.ma