kazimir peter

Főleg adókból kívánja biztosítani az új pénzügyminiszter, Peter Kažimír azt az 1,5 milliárd eurót, mellyel a 2013-as esztendő költségvetési egyenlegén javítani akarnak.

A szükséges másfél milliárd kétharmadát adókból egyharmadát pedig különböző spórolásokból teremtené elő az új szlovák kormány. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az államháztartás bevételi oldalát egymilliárddal megemelik, a kiadásokból pedig félmilliárdot lefaragnak. Ezeket az arányokat a pénzügyminiszter a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában jelentette be, az eges adókat nem részletezte. A Smer-politikusok korábbi nyilatkozatai szerint várható a bankadó megemelése, a luxusadó bevezetése, valamint nagyobb adózási kulcs a jól keresők számára. Ez utóbbi várhatóan azokat érinti majd, akik több mint 30 ezer eurós évi bevétellel rendelkeznek, ők akár jövedelmük 25 százalékát is befizetik adó formájában az államkasszába. Kažimír annyit azért elárult, hogy a hozzáadottérték-adót (a magyarországi Áfa megfelelőjét) nem emelik, tehát az marad a jelenlegi 20 százalékon.
A spórolás terén az államigazgatás kiadásait 10 százalékkal csökkentik. Öt százalékkal csökkennek a bérek, de a pedagógusokra ez nem vonatkozik majd.