33729

Kiváló eredményeket értek el a magyar és a szlovákiai programozók a hétvégén, Budapesten lezajlott 12. Nemzetközi 24 órás Programozóversenyen.

Stratégiai és léghoki játékhoz kellett mesterséges intelligenciát írniuk a versenyzőknek. A világ minden részéből érkező csapatok közül az orosz Havka-papstvo volt a legeredményesebb, a legjobb magyar társaság pedig a negyedik helyen végzett.
A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Challenge24-et. Idén az Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig a világ minden tájáról érkeztek résztvevők, Magyarországot három magyar csapat képviselte a döntőn.
A Challenge24 az elmúlt években az egyik legjelentősebb programozóversennyé nőtte ki magát, amit a szponzorok növekvő száma és érdeklődése is mutat. A nemzetközi óriások – például az SAP, a Google és a Facebook – mellett olyan élvonalbeli magyar informatikai cégek is támogatták az eseményt, mint a LogMeIn, a Nav N Go, a Prezi vagy a Graphisoft.
A verseny során nincs megkötés arra nézve, hogy milyen eszközöket használnak fel a résztvevők, egyedül az internet használata és a külvilággal való érintkezés tiltott. A 24 óra alatt idén összesen 8 feladatot kellett megoldani. Ezek között helyett kapott egy stratégiai játék intelligenciájának megírása, és egy olyan feladat is, melynek során a csapatoknak a játéktermekből ismert léghoki 30 fős változatához kellett algoritmust írniuk. Ehhez nem csupán erős programozási tudásra volt szükség, de fizikai, matematikai ismeretekre is, és nem ártott a jó intuíció sem.

Az idei verseny győztese az orosz Havka-papstvo csapat lett, melynek tagjai Egor Kulikov, Pavel Mavrin és Petr Mitrichev voltak. Utóbbi szakember jelenleg a TopCoder programozóközösség ranglistájának első helyén szerepel, ahol a világ legjobb programozójaként tartják számon. Második helyezést ért el a dél-afrikai TheTeddyborg csapat (tagjai: Bruce Merry, Carl Hultquist és Nicholas Pilkington), a harmadik helyen pedig a cseh és szlovák tagokból álló Charles_University_Legion végzett (Filip Hlašek, Jakub Zika, Michal Danilak). A legjobb magyar csapat csak egy hajszállal csúszott le a dobogóról. A negyedik helyen végzett grotzsch_men tagjai, Engedy Balázs, Nikházy László, Ludányi Ákos eredményükkel ismét bizonyították, hogy a magyar fiataloknak is helyük van a világ legjobb programozói között. (ch24.org)