34073

 (Folyamatosan frissítve) Az országunkat feldaraboló trianoni békediktátumra emlékezünk a Nemzeti Összetartozás Napján. A Felvidéken is megemlékezéseket szerveznek.

A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Portálunkon – hagyományainkhoz híven – tájékoztatunk a megemlékezésekről. A “listát” folyamatosan bővítjük. Kérjük Olvasóinkat, ha tudomásuk van újabb emlékrendezvényekről, írják meg nekünk az info@felvidék.ma címre. Legyünk minél többen, akik kinyilvánítjuk, annak ellenére, hogy már 92 esztendeje feldarabolták nemzetünk életterét, az összetartozásról nem mondunk le. Nem, nem, soha!

A Rákóczi Szövetség a Kárpát-medencei magyarság szolgálatában az idei Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából több programot is megvalósít. Bővebben –>

Nagykapos, 2012. június 1.
Trianoni megemlékezés – a Nemzeti Összetartozás Napja Nagykaposon, koszorúzás Nagyszelmencben.  Bővebben –>

Dunaszerdahely, 2012. június 2.
Trianoni megemlékezés és Trianon Kupa Dunaszerdahelyen, a városi szabadidőparkban.
A Magyar Megmaradásért polgári társulás szervezésében. Szónok: Raffay Ernő történész. Bővebben –>

Susa-Jéne közötti határon, 2012. június 2.
2012. június 2-án a „Villa Jen 1216″ polgári társulás és az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület szervezésében. Bővebben –>

Nagytárkány, 2012. június 3.
Trianoni megemlékezés a helyi Trianon emlékműnél. Bővebben –>

Szepsi, 2012. június 3.
A Via Nova ICS Szepsi alapszervezete a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2012. június 3-án Szepsiben a katolikus templom melletti téren lévő Nemzeti Összetartozás fájánál rendez ünnepi megemlékezést. Bővebben –>

Nána, 2012. június 3.
Nánán a Csemadok Alapszervezete 2010-ben állított emlékművet a Trianoni tragédia 90. évfordulóján. Bővebben –>

Léva, 2012. június 3.
Kerekasztal beszélgetés Léván az Összetartozás Napja alkalmából. Bővebben –>

Nyitracsehi, 2012. június 3.
Csámpai Ottó könyvbemutatója a nyitracsehi Jurta Látványtárban. Bővebben –>

Szimő, 2012. június 4.
Az emlékezők mécseseket helyeznek el a 2010-ben felállított Trianoni emlékoszlop előtt. Bővebben –>

Felvidéki vonatkozású, magyarországi események:

Június 2-án, délelőtt Budapesat XXII. kerületében, Budafok-Nagytétényben Duray Miklós felvidéki politikus-író tartja a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából az ünnepi beszédet.

Június 3-án, vasárnap Csáky Pál felvidéki közíró-politikus 17 órakor Oroszlányban a főtéri emlékműnél, majd 18.30 órakor Bábolnán, az emlékműnél mond ünnepi beszédet, illetve részt vesz a koszorúzásokon.

Június 4-én, Vácott délután fél ötkor ugyancsak Duray Miklós lesz a városi önkormányzat által az összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezés ünnepi szónoka.

 Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34145,34155″}