33966

Hiába egyezett meg az ellenzék az ellenőrző hivatalok “nekik ajándékozott” ellenzőrző állami hivatalok vezetőségi tisztségeiről, újra egyezkedhetnek  Közbeszerzési Hivatal elnöki tisztségéről.

Fico ugyan formailag nem tett semmit a KDH- jelölt Peter Mach kinevezése ellem, annak személyét viszont a Smerhez közel álló, vétójoggal felruházott Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) tette meg. A miniszterelnök csak annyi kommentárt fűzött hozzá, hogy a ZMOS nem fogad el egy olyan pártjelöltet, akit csak azért jelöltek erre a tisztségre, mert valahová el akarták helyezni.

Az amúgy is harmatgyenge parlamenti ellenzék tehát kezdheti az új egyezkedést. Mindenesetre intő jel ez – talán még időben? – a Most-Híd számára is, akinek jelöltje, A. Nagy László foglalhatja el a kisebbségi kormánybiztosi tisztséget. A nyugdíjaskorú (64 éves) A. Nagy tagja a Most-Híd elnökségének, a parlamentből viszont az idén kiszorult…
Fico díszvendégként részt vett a ZMOS 23-dik, csütörtökön tartott közgyűlésén. Itt elmondta, hogy a Smer nem akadályozza meg, hogy a polgármesterek parlamenti képviselők legyenek. A ZMOS-ban, melynek küldöttei között számos polgármester volt, nagy elégedettséggel fogadták Fico szavait, aki azt is megígérte, elintézik azt is, hogy az önkormányzatokra kevesebb teher háruljon. A ZMOS vezetőségét meghívta az általa alapított szolidaritás tanácsába, amelynek egyfajta tanácsadó szerepe lesz, helyettesítve az egypárti kormányzás miatt feleslegessé vált koalíciós tanácsot.

Felvidék.ma, -on-