34034

Idén a királyhelmeci református gyülekezet első éves konfirmációs előkészítő csoportja is bekapcsolódott a Szeretethíd programba.

Kárpát-medence református gyülekezeteiben 2009 óta futó programban már korábban is részt vettek fiatalokkal, s most ismét őket “mozgósították”, hogy önkéntes munkaként a közösségünkért, gyülekezetünkért tegyenek valamint. A kitűzött feladat a gyülekezeti ház bejárati korlátjának és az erkélyen található korlátoknak a lefestése volt. Nem tűnik nagy feladatnak, de a munka aprólékossága miatt időigényes.
A fiatalok nagy lelkesedéssel fogtag hozzá a tisztítási, majd pedig a festési munkához, s nem csupán a közösen elvégzett feladat és a szép eredmény adott számukra örömet, hanem minden bizonnyal az a tény is, hogy ők tettek valamit a közösségünkért, ők járultak hozzá ahhoz, hogy épületünk, gyülekezeti házunk, legalábbis annak egy része megszépüljön. A program kapcsán, a szlovákiai programkoordinátortól, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjától hozzájuk eljuttatott ajándékpólók hátoldalán a következő felhívás olvasható: legyetek felkiáltójellé.
Ifjú testvéreink munkájukkal felkiáltójelekké váltak, mégpedig arra vonatkozólag, hogy igenis szükséges, igenis kell tenni, összefogni, cselekedni, mert csak így juthatunk – még ha apró lépésekkel is – előrébb. A Szeretethíd egy apró lépést – talán éppen a szeret hídján.

{iarelatednews articleid=”33982″}