34360

Június 12-én Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emléktáblájának megkoszorúzásával kezdte meg egynapos bécsi látogatását Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar kormányfő kedd délelőtt érkezett az osztrák fővárosban lévő Pázmáneum (Collegium Pazmanianum) – a Pázmány Péter által alapított papnevelő intézet – épületéhez, ahol Mindszenty 1971-től élete utolsó éveit töltötte.
A koszorúzási ünnepségen Orbán Viktor arról beszélt, hogy Mindszenty legalább két fontos üzenetet küld a magyarságnak: az egyik a hűség, amely ma is az egyik legfontosabb érték, a másik pedig a helytállás, “a cél iránti alázat”, ha ugyanis az embernek küldetése, feladata van, akkor a legnehezebb körülmények között is alá kell magát annak rendelnie.
A miniszterelnök köszönetet mondott Christoph Schönborn kardinálisnak, bécsi érseknek azért, hogy egy magyar népi hős, Mindszenty József előtti “főhajtásban a társunk, ez a magyarok számára egy fontos gesztus az osztrák katolikus egyház részéről”. Egyúttal megköszönte az egyházi vezetőnek, hogy a Magyarországgal szembeni támadások idején is “mindig barátként számíthattunk rá”.
Kereszténység és politika összefüggése a legkényesebb kérdések közé tartozik ma a szekularizált Európában, de az, hogy valami kényes, nem jelenti azt, hogy nem kellene vele foglalkozni, “sőt az én logikám szerint éppen fordítva van: minél kényesebb, annál inkább izgalmas dolog foglalkozni vele” – mondta a kormányfő, aki köszöntötte a helyszínen megjelent, Ausztriában élő magyarok csoportját is. Arra biztatta őket, vegyenek részt “a most már az államhatárokat túllépő modern magyar politikai életben”, így például a választásokon.
Az eseményen Varga János, a Collegium Pazmanianum rektora azt mondta, hogy Mindszenty József hős volt, a hűség hőse, aki a végsőkig kiállt és tanúságot tett a hit, az erény, az emberi méltóság és a nemzeti értékek mellett.

Felvidéken a március végén a komáromi Szent András plébániatemplomban vette kezdetét a Pázmaneum által hirdetett Mindszenty-emlékév Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulója alkalmából.

MTI Fotó: Filep István
inforadio.hu, kormány.hu nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33719,34074,33765,33216″}