fico-robert08

Robert Fico miniszterelnök a közpénzek konszolidációja érdekében kikérte az ellenzék véleményét, érdemi javaslat tőlük – szerinte – nem érkezett.

Fico kormánya a GDP-arányos költségvetési hiányát az idén 4,6 százalékra, 2013-ban pedig 3 százalék alá akarja csökkenteni. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, az év végéig 300 millió eurót kell megspórolni, jövőre pedig másfél milliárd pluszbevételhez kell jutni.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek válasz nélkül hagyta Fico kezdeményezését. A KDH és a SaS javaslatait Fico nevetségesnek tartja. A KDH a szociális juttatások célcsoportját jövedelmi plafonnal szűkítené, a SaS pedig szakértő csoport felállítását javasolta. Az SDKÚ és a Most-Híd javaslatai szerinte ugyan konstruktívak, de érdemi eredményt nem hoznak. A Most-Híd szerint ésszerűsíteni kellene a szociális juttatások folyósításának, a szolgálati nyugdíjaknak a rendszerét, és a munkanélküli segély felső összegét is alacsonyabb értékben határoznák meg.
“Az ellenzéki pártok minden kormányjavaslatot kifogásolnak, de azt nem mondják meg, hogy szerintük mi a helyes megoldás” – zsörtölődött a miniszterelnök.
A Fico-kormány tervei szerint a hiányzó pénz dötő részét bankadóval és a gazdagok megadóztatásával és a szociális rendszer átalakításával biztosítják majd.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34200″}