35273

2012. szeptember 15-én, szombaton negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Gömöri Gyümölcsfesztivál. Augusztus 27-ig várják a jelentkezéseket!

A fesztivál szervezői a Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület és az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány.

“A Gömöri Gyümölcsfesztivált egyesületünk 2009-ben rendezte meg először (7 gömöri település (Gömörszőlős, Alsószuha, Szuhafő, Zubogy, Ragály, Trizs, Aggtelek, 2012-ben csatlakozott Imola és Kánó) önkormányzatának összefogásával. Az egyre inkább hagyománnyá váló fesztivál helyszíne az aggteleki Baradla-barlang előtti fogadótér, időpontja pedig – a „Gömöri nyakas” szilva éréséhez igazodva – szeptember közepének egyik hétvégéje, 2012-ben immár 4. alkalommal. Megvalósításában az önkormányzatokon kívül partnerünk a Gömörszőlősi Fenntartható Fejlődés Oktatóközpontot létrehozó Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány.
Maga a fesztivál egy színpad körül elrendezett települési standokból, az azt övező játszóházból és kézműves kirakodóvásárból álló sokadalom a barlang bejárata körül. A községi önkormányzatok által szervezett csapatok házi lekvárokkal, befőttekkel, som-, szeder-, bodza-, málna- szörppel, krumplilángossal, lekváros derelyével és gombóccal, meggyel, szilvalekvárral és dióval töltött kelt kalácsokkal, lekváros süteményekkel érkeznek az aggteleki fehér sziklához és saját szilvalekvárt főznek a helyszínen, üstben.
A rendezvényen egész nap helyi termék előállítók, kézművesek kirakodóvására zajlik, gyermek játszóház és programok (pl. bábszínház, kézműves foglalkozások), népzenei és más jellegű koncertek, táncház, színpadi produkciók vonzzák egyrészt a térségi érdeklődők, másrészt a turistákat.” – tájékoztattak a szervezők.

Amennyiben a 2012. szeptember 15-én rendezendő fesztiválhoz csatlakozni kíván szilvalekvárfőző, ill. termékes standdal, a szervezők arra kérik, hogy 2012. augusztus 27-ig részvételi szándéknyilatkozat e-mailes vagy postai visszaküldésével (E-mail: gomorke@gmail.com; postacím: Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület 3724 Ragály, Kossuth u. 36.) jelezze!

Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület
3726 Szuhafő Kossuth u. 36.
Tel: 30/639-4549; 30/7393-647
email: gomorke@gmail.com
web: www.gomorikte.hu

A 2012. évi IV. Gömöri Gyümölcsfesztivál programterve:

1. Szilvalekvárfőzés
A résztvevők saját szilvalekvárt főznek a helyszínen, üstben. A látogatók a lekvárokból kóstolót kaphatnak, kemencében erre az alkalomra sütött különleges minőségű kenyéren. A települések standjain ezen kívül előre elkészített gömöri szilvás gombócot, párán főtt gombócot, derelyét kóstoltatnak a települések csapatai, továbbá aszalványok, szörpök, lekvárok, más házi gyümölcstermékek is terítékre kerülnek. A helyszínen lekvár ugyan csak kisebb tételben hozzáférhető, de lehetőség nyílik nagyobb tételek megrendelésére, közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolat kialakítására. Üstöt, üstházat, tűzifát a résztvevő hoz a helyszínre.

2. Gyümölcstermékek versenye
Választott zsűri ítéli meg kié a legjobb szilva- és egyéb lekvár, gombóc, aszalvány, gyümölcsös sütemény más gyümölcstermékek. Idén egyéni indulók termékeit is várjuk! A gyümölcstermék versenyre külön felhívás készül!

3. Szakmai konferencia
Az előző évekhez hasonlóan Egyesületünk az Ökológiai Intézet Alapítvánnyal együttműködve a gyümölcsfesztivál kísérőrendezvényeként szakmai konferenciát rendezünk. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a napjainkban a gömör-torna vidéki szőlőhegyeken méltatlanul elhanyagolt gyümölcsfák és a gyümölcseikből készíthető termékek sokféleségére, illetve arra, hogy a gyümölcsészet egykor a táj egyik jellegzetessége, fontos gazdasági tevékenysége volt. A szakmai konferencia nyitott,
külön meghívó készül.

4. Térségi gyümölcs- és gombafajták kiállítása
A kiállításra minden résztvevő településről érkezik „minta”, a falvak öreg gyümölcsfáinak termése. A kiállítást fajtahatározó szolgáltatás kíséri: bárki, akinek nem ismert fajtájú gyümölcs van birtokában, elhozhatja a rendezvényre, ahol szakértő
határozza meg a gyümölcs fajtáját.

5. Kézműves és helyi termék kirakodóvásár
A rendezvényhez immár hozzá tartozik, hogy felvonultatjuk térségünk kézműveseinek, termelőinek kínálatát.

6. Kulturális kísérő programok: Játszóház, bábszínház, koncertek, táncház
A 2012. évben terveink szerint állandóan szóló élőzene és táncház (Tekergő zenekar) is várja a látogatókat. A fesztiválra igyekszünk különleges produkciókat, „minőségi” kultúrát hozni, fontos szempont számunkra a hagyományőrzés, a térségi
értékek bemutatása, de szeretnénk elkerülni az egysíkúságot, ezért fiatal alkotókat és amatőr fellépőket is bevonunk. Vásári játszóház és a Badin Ádám-féle Rozsnyói Meseszínház gondoskodik a gyermekek szórakoztatásáról. Az egész napos játszóház mellett kézműves foglalkozásokat, és a fesztiválhoz nevében is jól illeszkedő Alma zenekar gyermekműsorát is szerepeltetjük a programban.

A kulturális programok tervezett időrendje: 10.00-tól hivatalos megnyitó, 10.30-tól a Tekergő zenekar nyitókoncertje, majd helyi hagyományőrző csoportok fellépése. 12.00 órától bábelőadás a Rozsnyói Meseszínház köreműködésével, 14.00 koncert és táncház a Tekergő zenekarral, 16.00-tól az Alma Együttes műsora.

BB, Felvidék.ma