35327j

Jana Žitňanská, aki a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) színeiben jutott a szlovák parlamentbe, törvénymódosítási javaslattal kezdeményezte, hogy a szlovákiai audiovizuális adathordozókat kötelezően szlovák felirattal lássák el.

Ez jelenleg elsősorban a DVD-ket érintené. Žitňanská szerint kettős célt szolgál ez a kezdeményezés, egyrészt a halláskárosultak (a népesség 3-5 százalékát teszik ki) számára is élvezhető válnak a termékek, másrészt a szlovák nyelv megértését, elsajátítását is segítené azok számára, akiknek nem szlovák az anyanyelvük.
Žitňanská közleményében hangsúlyozta, Szlovákia ratifikálta az ENSZ egészségkárosultak jogaiért szóló keretszerződést, így ezzel a lépéssel nemzetközi kötelezettségvállalásának is eleget tesz. Javaslata szerint a törvény már 2013. január elsején életbe léphetne.

sita, Felvidék.ma