35274

Újabb kampányfogás, melyről kiderül, hogy a Smer csak ámította a népet. Ígértek fűt-fát, például azt, hogy kedvezőbb helyzetbe kerülnek majd a munkavállalók. Nem így lesz.

Bár még nem szavaztak a törvénymódosításról, de már a javaslatokból is kiderül, hogy nem sok jóra számíthatnak a munkavállalók.
Egyedüli pozitívumként az említhető meg, hogy a megbízási szerződéssel rendelkező alkalmazottak fizetése ezentúl nem maradhat el a minimálbértől. Felmondási időre, végkielégítésre vagy fizetett szabadságra viszont továbbra sem tarthatnak igényt.
Üres ígéret marad a kormány részéről az is, hogy vissza kívánják állítani a régi állapotokat, amikor még az elbocsátott alkalmazott jogosult volt végkielégítésre is és felmondási idejének kitöltésére is. Tehát továbbra is választania kell a kirúgott dolgozónak, hogy a kettő közül melyik jogával szeretne élni, ráadásul szigorodnak a feltételek is.
Végkielégítés csak annak fog járni, aki legalább két évig volt az adott munkaadónál alkalmazva. Aki kettőtől tíz évig dolgozott az adott cégnél, kéthónapos felmondási időt vagy végkielégítést kaphat. Aki 10 és 20 év közötti munkaviszonytól kell, hogy megváljon, az háromhavi, aki több mint 20 éves munkaviszonytól, az négyhavi felmondási időre vagy végkielégítésre jogosult.

BGy, Felvidék.ma