35561

Azok az iskolák, amelyek pedagógusai szeptember 13-án csatlakoznak az egy napos figyelmeztető sztrájkhoz, nem fogadják a tanulókat. Információink alapján ez az iskolák 85-90 százalékának diákjai, illetve szüleiket érinti.

Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének titkára a Pátria rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy értesíteni kell a szülőket, hogy csütörtökön azok az iskolák, amelyek bekapcsolódnak a sztrájkba, reggel hattól este nyolcig zárva lesznek. “Ha a tantestület teljes létszámban vesz részt a sztrájkban, ők sem mennek be az iskolákba. Vannak olyan iskolák is, ahol sztrájkbizottságok működnek majd, de ők sem fogadják be a gyerekeket. Ez egy országos, egynapos figyelmeztető sztrájk, és nem tudják biztosítani a gyermekeknek a felügyeletet. Vannak olyan iskolák is, amelyek nem vesznek részt a sztrájkban, ezekben rendesen folyik majd a tanítás” – mondta Jókai Tibor, aki jogosnak és indokoltnak tartja a megmozdulást: “A rendszerváltozás óta ezen a pályán vagyok, de még ilyen sztrájk nem volt. Végre megmozdult valami. Vannak olyan hangok is különböző tantestületekből, ha kell, akár egy hetes sztrájkban is részt vesznek, mert azok az állapotok, amelyek ma a szlovákiai iskolákban uralkodnak, már elviselhetetlenek, kezdve a pedagógusok bérétől a tankönyvellátásig. A magyar oktatási intézmények 80-90 százaléka – beleértve az óvodákat is – szerintem részt vesznek a sztrájkban” – mondta. Hozzátette, egyházi iskolákból is kaptak olyan visszajelzéseket, hogy részt vesznek a sztrájkban. Visszajelzett például a komáromi és a gútai egyházi iskola is.

Felvidék.ma, FN

{iarelatednews articleid=”35540,35526,35493″}