35524

„AZ ÉLETÉRT / 4 Life“ elnevezéssel tartanak jótékonysági koncertet 2012. október 6-án a komáromi sportcsarnokban a komáromi kórház támogatása és egy kisfiú gyógykezelése érdekében.

A koncertre neves előadók fogadták el meghívásunkat, akik a zenei világ széles skáláját képviselik majd ezen az eseményen. Fellépnek: Irigy Hónaljmirigy, Zséda, Sub Bass Monster, Vadkerti Imre és Derzsi György.
“A koncertjegyekből származó bevételt jótékonysági célra használjuk fel: egyrészt az Észak-Komáromi kórház megsegítésére olyan módon, hogy veszünk belőle a kórházban nélkülözött használati/higiéniai termékeket, illetve karbantartó, felújító szolgáltatásokra fordítjuk, másrészt szeretnénk támogatni egy súlyosan beteg dél-komáromi kisfiút (Havasi Pétert), aki autoimmun betegségben szenved, agyhártyagyulladáson és agyvérzésen esett át, édesanyja a nap 24 órájában gondozza őt. Szeretettel várunk mindenkit erre a páratlan zenei rendezvényre és előre is köszönjük minden segítőkész embernek az anyagi vagy erkölcsi támogatást.” – tájékoztatta portálunkat a szervezők részéről Less Károly és Oláh Sándor.
A koncertet és céljait támogatja a két Komárom polgármesterei és a Forlife – komáromi kórház igazgatója is. A jegyek elővételben 9 euróba, a helyszínen 10 euróba kerülnek.

FN, Felvidék.ma