paska pavol

Valószínűleg több jogkörrel fog rendelkezni Pavol Paška, a szlovák parlament jelenlegi, Smer-es elnöke, mint elődei. A képviselők második olvasatba utalták az erről szóló törvénymódosítást.

Ha megszavazzák, a parlament elnöke úgy befolyásolhatja majd az üléseket, ahogy eddig csak legkevesebb 3 képviselői frakció közösen tehette meg.
Ha a javasolt formában szavazzák meg a módosítást, akkor a házelnök javaslatokat tehet a programpontok kiegészítésére, a parlamenti vita idejének meghatározására, a vita befejezésére mielőtt minden hozzászóló felszólalt volna és javasolhatja a programpont megtárgyalásának megszakítását is, hogy a parlamenti frakciók tanácskozhassanak a parlamenti vita befejezése után és a szavazás előtt.
A szociáldemokraták a házszabály módosításával arra a helyzetre reagálnak, amely az idei parlamenti választások után jött létre. Mivel egy párt került kormányra, neki egyetlen frakciója van, így önállóan nem tud ügyrendi kezdeményezést-javaslatot tenni, amit az ellenzék, melynek öt frakciója van, bármikor megtehet. A Smer-SD-nek 83 képviselője van, a többi öt pártnak pedig összesen 67. A módosítást a Smer-SD kezdeményezte, de a frakcióközi egyeztetéseken az összes ellenzéki képviselőcsoport egyetértését elnyerte. Valamennyien beismerték ugyanis, hogy a házszabály egyáltalán nem számolt olyan helyzettel, hogy Szlovákiának nem koalíciós, hanem egypárti kormánya lesz.

TASR nyomán Felvidék.ma