36576

November 16-án, komáromi sajtótájékoztatóján Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője bejelentette: felvidéki építkezésbe kezd a Jobbik. A párt hét regionális központot nyit Felvidéken.

Szávay István hangsúlyozta, hogy nem hagyományos pártépítés a céljuk, nem kívánnak külön hierarchiát létrehozni, városi, járási, megyei alapszervezetekkel, inkább a Jobbikkal szimpatizálók számára szeretnének egyfajta baráti közösséget teremteni. A Jobbik nem akar önálló felvidéki politikai erővé válni. A felvidéki tagoknak nem lesz feladatuk belefolyni a helyi pártok vitáiba. A cél az, hogy a párt szimpatizánsai, a nemzeti radikális értékrend képviselői szervezett formában tudjanak együttműködni.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Kárpát-medencében jelenleg Felvidéken a legnagyobb a baj, a felvidékieket fenyegeti legjobban az asszimiláció, ezt a közösséget érik a legsúlyosabb jogsértések. Szávay István hangsúlyozta, hogy a soviniszta szlovák államgépezet egyértelmű célja az itt élő magyarok beolvasztása, miközben a felvidéki magyarokat csak szavakban védi a magyar diplomácia, az érdemi lépések elmaradnak. Szávay, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetét vezető képviselője az elkövetkező napokban számos felvidéki szimpatizánssal találkozik.
Az elszakított területeken élő magyarokkal való törődés és a mostani kezdeményezés nem új keletű a Jobbiknál, hiszen már a 2003-as alapító okiratában és a 2010-es választási programjában is határozottan kiállnak a külhoni magyarok ügyei mellett. A párt két és fél éves parlamenti szereplése is ezt támasztja alá, hiszen számos felszólalásukban, indítványukban bizonyították elkötelezettségüket.
A párt már 2010-től fogadja a határon túli magyarok jelentkezését, de eddig csak olyan alapszervezethez csatlakozhattak, amely a jelenlegi határokon belül vannak bejegyeztetve. A Jobbik hét felvidéki városban: Dunaszerdahelyen, Komáromban, Ipolyságon, Losoncon, Rimaszombatban, Szepsiben és Királyhelmecen fog központot nyitni. Aki párttag vagy aktív szimpatizáns szeretne lenni, a Jobbik központi honlapján jelentkezhet. A magyar állampolgárság nem feltétele a felvételnek.

Felvidék.ma

Kép: Kató Alpár