37262

 Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által 2012-ben meghirdetett népzene és néptánc vetélkedő legjobbjai 2013. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából újra egy színpadra állnak. (+ fotók a döntőről)

A 16 és 35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok versenyére a teljes magyar nyelvterületről közel 500 produkciót neveztek, a televíziós elődöntőkbe azonban már csak 48 jutott tovább, amelyek közül a december 15-i döntőn választotta ki a zsűri és a közönség a nyerteseket.
A tehetségkutató műsor döntőjében szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában a felvidéki származású Berecz András mesemondó fia, Berecz István, zenekar kategóriában a felvidéki kötődésű Parapács zenekar, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság Népi Együttes vihette haza a nyerteseknek járó 1-1 millió forintot.
Közönségdíjas az Ördögborda Néptáncegyüttes, a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő Táncegyüttes kapta.
A nyerteseket újra egy színpadon láthatják az érdeklődők. a Magyar Kultúra Napján, Hagyományok Házában 2013. január 22., kedd, 19 óra kezdettel.
A gálaműsor után a Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova u. 3.) a nyertesek részvételével táncházat rendez.
Este 9 órától ott folytatják az ünneplést, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Jegyinformáció:
2800 Ft, 2300 Ft és 1800 Ft
Hagyományok Háza jegypénztár: (+36-1)-225-6056 vagy jegy@hagyomanyokhaza.hu
Kedvezményeinkről bővebben itt tájékozódhat.

Hagyományok Háza, Felvidék.ma

A műsor facebook oldalán megtekinthetők Schnelczer Zoltán füleki fotós döntőn készült további fényképei is.

{iarelatednews articleid=”36737,36612,36357,36043,35938,35929,35097,37052″}