36973

Ivan Gašparovič kétnapos hivatalos csehországi látogatásra utazott Prágába. A két EU-államfő így éppen az Európai Unió béke-Nobel díjjal való kitüntetésének idején találkozott egymással.

Első nyilatkozataikban hangsúlyozták a két ország közötti “standard feletti” kapcsolatot. Klaus szerint Csehszlovákia 1993-ban bekövetkezett kettéválása inkább a szlovákoknak kedvezett, hiszen míg egész Európa – beleértve Csehországot – küzd a gazdasági válsággal, Szlovákia gazdasága – legalábbis Klaus szerint – növekszik. A cseh államfő számokkal is alátámasztotta állítását, úgy tudja, Csehországban az elmúlt 20 év alatt 50 százalékkal növekedett az egy főre eső hazai össztermék, addig Szlovákiában ez 100 százalék. Klaus folytatta az “udvarlást”, Szlovákiában nincsenek akkora politikai viharok, mint Csehországban.

Gašparovič szerint Szlovákia főleg a külföldi befektetőknek köszönheti gazdasági sikereit, de ehhez előbb a politikában is nagy reformokat kellett véghezvinni.

Klaus tulajdonképpen búcsúlátogatásra hívta Gašparovičot, hiszen Csehország a jövő hónapban köztársasági elnököt választ. Először fog megtörténni, hogy közvetlenül a választópolgárok döntenek a köztársasági elnök személyéről. Klaus ezt nem tartja jónak. “Nem a választópolgárok döntenek, hanem a médiák választanak. Ilyen a világ, és ezt szerencsétlennek tartom” – mondta. Gašparovič természetesen ezzel nem értett egyet, úgy gondolja, a választópolgárok helyes döntést tudnak hozni.”Az én esetemben a második indulásom idején a baloldali sajtó jó, a jobboldali rossz elnöknek tartott tartott. És ez a rossz elnök a sajtó ellenére nagyon magasan győzött” – magyarázta.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon Csehországra nem vet rossz fényt az, hogy egyik közjogi méltósága sem utaott el Oslóba, az Európai Unió béke Nobel-díjjal való kitüntetési ünnepségére, Klaus azt mondta, hogy “ez nem fontos, erről beszélni sem érdemes”.