Olvasom, hogy a független szakszervezetek segédeszközökkel próbálják orvosolni a pénzügyminiszter rövidzárlatait. Azt tudni kell, hogy agyi diszfunkciók ellen csak nehezen lehet korrekciót megvalósítani, s az eredmény igen kérdéses és igen korlátozott terjedelmű.
A pénzügyminiszter tünetei alapján sokkal hatékonyabb volna egy a képességeihez mért munkakör biztosítása számára, ugyanis semmi sem garantálja, hogy alapműveleti diszfunkciójából bármiféle kezeléssel gyógyítható volna.
A másik sérült ellátását, illetve annak elmulasztását csak úgy tudom értelmezni, hogy a független szakszervezetek nem tudták pontosan diagnosztizálni Dušan úr sérülését, vagy a feltételezhető sérülést olyannak találták, aminek a kezelése a tudomány mai helyzetében reménytelen, tehát a tünetek megszűnése/megszüntetése csak a kikapcsolás módszere alkalmazható. Ennek alkalmazásához már a gerinces puhóiaknak sem volt bátorságuk, még csak emlegetni sem merték.
Kezelésképpen csupán a korzett vagy a lámpavas, ill. annak alternatívái jönnek számításba, amit a mai jogrend könnyen minősíthet gyilkosságra való felbujtásnak. Csak azt nem értem, hogy a szakszervezetek miért nem vádolják meg a kormányt és szakminiszterét az oktatásüggyel szemben elkövetett gyilkossági kísérlettel. Gyenge vigasz, hogy a tettest nehéz volna megnevezni, ugyanis ezen a címen több garnitúra jeles képviselőit likvidálni kellene.
Lassan igazat kell adnom egy szakembernek, akinek állítása szerint kb. 500-nak lógni kellene és kb. ugyanennyit szemen kéne lőni kiskaliberű kézifegyverrel, s a maradék pár ezret életfogytiglani lakatlan szigeteki exportra kellene ítélni. Miért? Csak azért, mert addig nem lesz rend, sem 5, sem 7,5 százalék, 10 vagy annál több az ugyan lesz, de nem a pedagógusok zsebében. Hogy hol, arra lehet tippeket alkotni és fogadni.
Varga Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36952,36887″}
