37120

 Immáron másodjára került megrendezésre Zselízen az adventi Csillagváró délután.

A kárácsonyváró a Zselízi Református Gyülekezet „Színezd át az életed” Mamikörének és a Zselízi Római Katolikus Mária Légiójának szervezésében illetve a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a Cimbora Óvoda, a Zselízi Művelődési Központ és a Csemadok helyi alapszervezetének támogatásával valósult meg. A tavalyi nagysikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, idén a Magyar Ház családias légköre helyett, ezúttal a Kultúrházba hirdették meg az eseményt, hogy még többen együtt szorgoskodhassanak a sajátkészítésű karácsonyi meglepetéseken.
A szervezők megannyi kézműves foglalkozással várták a gyerekhad minden korosztályát, többek közt gyertyát lehetett készíteni, adventi koszorút, ajtódíszt, viasz harangot, üdvözlőlapot, decoupaget, karácsonyfadíszeket (számtalan technikával), mézeskalács díszítést, de nagy sikert aratott a nyílpuskakészítés is, fiúk és lányok körében egyaránt. A legapróbbakat pedig játszó- és alkotósarok várta. Viszont szervezők gondoltak a gyerkőcöket elkísérő szülőkre, nagyszülőkre is, akiknek Révész Tibor lelkész tartott élménybeszámoló előadást Erdélyország szépségeiről.
A kellő mennyiségű ajándéktárgy ”legyártása” után a résztvevők egy nagy családként együtt öltöztették pompázatos ruhájába a terem közepén azaddig árválkodó fenyőfát. Zárásként pedig fellépett a Tabulatúra Régizenei Együttes, a gyermekek és az archaikus zene szerelmeseinek nagy-nagy örömére, akik dallamaikkal teljessé tették a már addig is nagyon kellemessé vált adventi hangulatot.
Révészné Bellai Csilla főszervező kiemelte, hogy fontosnak tartják az ilyen jellegű élményt nyújtó rendezvényeket, mivel a mai rohanó világban és a média által ránk erőltetett műviségekben könnyen háttérbe szorulhat a Karácsony valódi lényege és annak igazi értékei: az összetartozás, a család és Isten szeretetének fontossága, amit a meghirdetett mottó is bizonyított: „Szeretetével jön felém Istenem”.
Aki kilátogatott a Művelődési házba e kellemes délutánon, biztos, hogy nem bánta meg azt, hiszen megannyi élménnyel gazdagodhatott e varázslatos légkörben és hazavihetett egy nagyadag szeretetet is.
Fénykép: PROfoto
Csonka Ákos, Felvidék.ma