Ha Zaford Bíblbrox Szlovákiában landolna csupán a „Galaxis útikalauzzal stopposoknak” a zsebében és a babilóniai hallal a fülében, talán még el is hinné Robert Ficónak, hogy a Čentéš-ügy rossz szelleme az ellenzéki tákolmány, amely elfogadhatatlan módon támad az államiság csodálatraméltó fejére.
Tény, hogy a kormányfőnek nincs tiszteletreméltó ellenfele a politikai színtéren a monologikus megnyilatkozásokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben a tragikomédiában nem életének demagóg mesterművét játssza. Mindenkinek, aki egy kicsit is folyamatosan követte a Čentéš-ügyet, és egy kicsit jobban érti ezt a közeget, mint a babilóniai hal, észre kellett vennie, hogy a színfalak mögötti politikai játékok tárgya nem Čentéš megválasztása volt, hanem a meg nem választása, és a tákolmánynak ebben az egész bohózatban csak epizódszerep jutott.
A parlament minden választása a megegyezésről szól, és Jozef Čentéš ellenzőinek a színfalak sötétjéből kellett aláaknázniuk a volt kormánykoalíció hivatalos egyezségét. Erre a piszkos játszmára a titkos szavazást és egypár különutast használtak fel, akiknek a sok éves politikai ténykedésük alatt már annyi vaj került a fülük mögé, hogy a független főügyész puszta gondolata rémálmokat okozott nekik.
A valódi rossz szellemek
Ez a főügyészválasztáshoz köthető tragikus bohózat tehát nem Jozef Čentéšt járatja le, még csak nem is a volt kormánykoalíciót (még ha sok más esetben a politikusoknak valóban nincs mit egymás szemére hányniuk), csak azt a néhány különutas egyént, akikbe annyi tisztesség sem szorult, hogy a választóknak világosan megmagyarázzák ezt a nyilvános vita és a titkos húzásaik közti tudathasadást. És azokat is lejáratja, akik mindent megtettek azért, hogy bojkottálják Jozef Čentéš hivatalba iktatását. Beiktatását abba a tisztségbe, amelyet bár nagyon szerencsétlen, de legitim módon szerzett meg, nem a piszkos színfalak mögötti játéknak köszönhetően, hanem annak ellenére.
Az egész játék valódi rossz szellemei a már említett egyéneken kívül még azok, akik tevékenyen segítették Jozef Čentéš bojkottját − vagyis Gašparovič köztársasági elnök, a Smer párt és Dobroslav Trnka.
A retorikus színház mögött szépen látni az összhangot a cselekedeteikben, az egyértelmű célt és egymás kölcsönös támogatását (például az alkotmánybírósági beadvány körüli produkcióban, amely során kölcsönösen fedezték egymást és alátámasztották a tétlenségüket). De az is, hogy képesek félelmek és szégyenérzet nélkül hazudni, amikor a cinikus taktikaváltás vagy annak megindokolása, hogy miért nem lőhette agyon az elnök a vadászt, ezt kívánja.
Az Alkotmánybíróságra való hosszú várakozás után aztán egyszer csak jött egy bukfenc, és a tétlenség egy kis „rendszerhibával” − Jozef Čentéšsel és az Alkotmánybíróság némely szenátusával gyorsfutásra váltott. Arról nem beszélve, hogy az államfő „döntése” Jozef Čentéš ki nem nevezéséről úgy néz ki, mintha a Súmračná utcán vagy az u Tomášovcov konyhájában írták volna. A meggyőző szakmai érvelés helyett csak a médiából és kétségbe vonható blogbejegyzésekből nagyon szelektív módon kiragadott állítások összességét találjuk benne, amelyek a döntés mellett szólnak. Egy átlagon aluli sajtótermék átlagon aluli kommentátorának munkája, nem pedig az elnök kulcsfontosságú, az ország jellegét jelentősen befolyásoló döntése!
Végeredményben az egész Čentéš-ügy pontos, még ha siralmas diagnózisa is az országnak, és pontos jelentés a jogállamiság bomlásáról nálunk. Kifejezően beszámol arról, hogy a független, általuk „le nem tesztelt” főügyészjelöltet támogatni kész politikusok még sokáig kisebbségben lesznek itt, az óriási anyagi támogatást élvező titkosszolgálati játékoknak kitéve és még ezek a jelölések is inkább csak kevésbé merész kompromisszumokat tükröznek majd.
Arra utalnak, hogy a cinikus érdekek nem fognak visszariadni semmilyen eszköztől és a jog csak lábtörlő lesz a számukra, amelybe a cipőjüket törlik meg a mi, a többiek jogait is. Arra utal, hogy a szlovák politikai életet hosszú időre azok a hangok uralják, amelyek csak a pénzt hajhásszák a saját fejük után, Elektrákat vásárolnak csodába illő áron, akikről hangfelvételek és akták keringenek az oligarchák és a zsarolók köreiben, és akik politikai pályafutásuk során olyannyira besározódtak, hogy nem kockáztathatják egy független bűnüldöző szervnek még csak a gondolatát sem. Felfedi a tényt, hogy egy maréknyi magán érdek (state capture) állam feletti hatalma elképzelhetetlen mértékű.
Remény − már csak kisebbségben
A tiszteletben tartott alkotmányos személyiségek (egyet leszámítva, akit azonban Ivan Gašparovič a körülmények véletlen egybeesésének köszönhetően éppen a Bírósági Tanácsba jelölt) meggyőzően megindokolták, miért lépett át a köztársasági elnök minden megengedett határt. Ennek ellenére a Smernek köszönhetően maradhat szilárdan bebetonozva a köztársasági elnöki palotában.
Az Alkotmánybírósági Testület minden magyarázat nélkül kibővítette az elnök mozgásterét, rögtön azután, hogy annak elnök asszonya példanélküli módon a sajtón keresztül rátámadt az egyik bíróra, egy másikat pedig raportra rendelt magához. Az Alkotmánybíróság berkein belül már csak kisebbségben él a remény, hogy a jog és az Alkotmány esélyt kap a szenátusok és a testület döntése során. Ezzel a jogállamiság utolsó védőbástyája is elesett.
Ami jelenleg itt történik, a jogállam számára ugyanolyan vágás, mint Vladimír Mečiar amnesztiái vagy a Gaulieder-ügy volt. Ha megvalósul az új főügyészválasztás a parlamentben, illetve az ezt követő kinevezése a tisztségbe, és Jozef Čentéš nem kap időben esélyt az igazságos folyamatra, Ivan Gašparovič és Robert Fico Vladimír Mečiar mellett elfoglalhatják a helyüket azok sorában, akik támadásaikkal leginkább megtizedelték ezt az országot. S ha az ország polgárai tétlenül szemlélik saját országuknak ezt a hallatlan privatizációját, akkor nem is érdemlik a jogállamot.
Isten malmainak védelmére csupán annyi mondható, hogy a durva erő rövidtávú diadalával párosult briliáns cinikus retorika sem garancia arra, hogy nem követi majd egy szomorú végű politikai nyugdíj az Elektrában és egy rémisztő hely a történelemkönyvek hasábjain.
Zuzana Wienk, Sme nyomán dé, Felvidék. ma
