szlovak-parlament02

 Ivan Gašparovič köztársasági elnök már korábban jelezte, nem lesz jelen más elfoglaltságra hivatkozva az éppen miatta kezdeményezett rendkívüli ülésen, melynek programját végül nem is szavazta meg a parlament.

Így elmaradt a rendkívüli ülés, a parlament ülése mindössze 5 percig tartott. 137 jelenlévőből 59 képviselő támogatta a 13. ülés egyetlen napirendi pontját, a többi képviselő, 74 fő nemmel szavazott, 1 képviselő tartózkodott.
A rendkívüli ülést az ellenzéki pártok – KDH, a Most-Híd, SDKÚ-DS, Egyszerű Emberek, SaS – kezdeményezték, mert szerették volna, ha Ivan Gašparovič kifejti, hogy miért nem nevezte ki hivatalába Jozef Čentéšt.
Pavol Paška házelnök értelmetlennek nevezte a kezdeményezést, kijelentette egyébként sincs hatásköre arra, hogy berendelje a köztársasági elnököt.
A Smer képviselői azonosulnak Robert Fico álláspontjával. Nem látták indokoltnak az ülést, hisz szerintük annak témája túlmutat a parlament hatáskörén. “Példátlan, hogy a parlament behívassa a köztársasági elnököt” – tette hozzá Jana Laššáková, a Smer parlamenti frakcióvezetője.
Gašparovič korábban úgy nyilatkozott, hogy hajlandó majd valamikor a parlament elé állni, de nem a rendkívüli ülés alkalmával. Meggyőződése, hogy az alkotmány vonatkozó cikkével összhangban döntött a főügyész kinevezését illetően. Jelezte: fárasztónak és sértőnek tartja a személye és az általa betöltött alkotmányos poszt elleni “gyűlölködő támadásokat”.
Az ellenzék sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezzel nem tekintik az ügyet lezártnak, mert tovább kívánják védeni az Alkotmányt, és a sajtó jelenlétében írták alá az Alkotmánybírósághoz benyújtandó vádemelési javaslatot Ivan Gašparovič köztársasági elnök ellen.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37390,37298,30462″}